13 °C Budapest
Cash euro bills and notebook with stock market indicators (money, economy, business, finance, inflation, crisis)

Itt az új befektetési csavar: valakinek bizony jól jön a gyenge forint

2023. október 27. 21:02

Ismét visszatérhet a fokozatos gyengülő trend a forint piacán, ezért inkább érdemes a devizabefektetések irányába nyitni a megtakarítóknak - közölte a K&H,a befektetési szakembereinek előrejelzése alapján. A mostani kilátások szerint a hosszú lejáratú kötvényeket is érdemes számításba venni, ahogyan a fenntarthatósági előnyök miatt a felelős befektetéseket is.

Jelentősen változott a helyzet a befektetési piacokon, így a megtakarítóknak is érdemes új szempontokat mérlegelniük. „Az elmúlt egy év egyik legfontosabb folyamata a magyar gazdaságban az infláció fokozatos lassulása volt” – mondta Bánhalmi Gábor, a K&H Alapkezelő vezető stratégája a pénzintézet befektetési klubjának legutóbbi rendezvényén. A pénzromlás üteme az év elején a 26 százalék körüli szintről indult, majd 2023 őszére közel 12 százalékra csökkent.
 
Ez a csökkenés többek között annak köszönhető, hogy az MNB 18 százalékra emelte az irányadó kamatot, ami világszinten is magasnak számított. Mivel ennek jelentős költségei is vannak és az inflációs folyamatok is kedvezően alakultak, elindult a kamatcsökkentés: az idei év októberére már 12,25 százalékra csökkent a kamatszint. A szakember azonban arra számít, hogy a következő hónapoktól óvatosabbá válik a jegybank és lassít a kamatcsökkentés mértékén, mert ha túl gyorsan csökkenti a kamatszintet és ennek nyomán túl gyengévé válna a forint, akkor az importált infláción keresztül nehezebbé válna a hazai infláció elleni további harc.

Folytatódhat a forint strukturális leértékelődése

„A forint piacán azt láthatjuk, hogy két erő dolgozik egymás ellen” – véli a K&H befektetési stratégája. „Egyrészt az alapkamat még mindig magas, ezért a külföldi befektetőknek megéri forintot tartani. Ez segített a magyar valutának a tavaly októberi nagyon gyenge szintről komolyan erősödni. Ugyanakkor csökken a kamatelőny.”
 
Azt is láttuk az elmúlt hónapokban, hogy a forint nagyon érzékeny a globális és a hazai hírekre, ezért hullámzó volt az árfolyam is. Ezt az ingadozást azonban el kell fogadniuk a forintbefektetőknek. A szakértő összességében a következő egy-két hónapban arra számít, hogy az euró jegyzése a 375-390-es sávban mozoghat.


 
Ezt követően folytatódhat a fokozatos, évi néhány százalékos forintgyengülés, ami az elmúlt években is látható volt. Ezért amikor erősebb szinteken van, a befektetők mérlegelhetik a devizakitettségük növelését. Ezzel összefüggésben szintén tanácsos a devizabefektetések felé fordulni, hiszen a folyamatos, strukturális leértékelődés a következő években is benne lehet a forint árfolyamában.

Hosszúlejáratú kötvények és befektetés a jövőbe

A kötvénypiaci változások eredményeként most olyan hozamszintek alakultak ki, hogy a devizabefektetések mellett érdemes a hosszúlejáratú kötvényekkel is megtakarítási célpontként számolni. Emellett évek óta egyre nagyobb figyelem kíséri a környezetvédelmi és társadalmi szempontokat is figyelembe vevő, felelős befektetéseket. Ezekkel szintén érdemes kalkulálni, mivel általuk a hozamok mellett a fenntarthatósági törekvések is támogathatóak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Semjén Zsolt lemondott

Semjén Zsolt 1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2010 óta Magyarország miniszterelnök-helyettese volt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 25. 21:42
A Fidesz-közeli TV2 Csoport után a Balásy Gyula kormányközeli milliárdos nevével fémjelzett Lounge G...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
Bankmonitor  |  2026. április 24. 14:33
Mivel Magyarországon a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíjból élnek, mint a férfiak, ráadásul a KSH ad...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?