0 °C Budapest
Woman with empty wallet spent all money for shopping

Komoly változás jöhet a boltok kasszáinál: kiderült az igazság a hazai horrordrágulásról

2023. február 10. 15:58

Lassulás következhet az inflációban, a ma bejelentett, januári 25,7 százalékos adat a tetőpont a várakozások szerint - ezt mondták a Pénzcentrumnak az inflációról megkérdezett elemzők. Az infláció azonban egyikük szerint csak egy összetevője annak, hogy elég kemény változásokkal néz szembe a magyar gazdaság - szerint komoly árdinamika van kilátásban.

Ismét brutális, 25,7%-os inflációról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal a ma közzétett adatokban. Már van olyan termék, amely a duplájára, vagy akár annál is jobban drágult az elmúlt évet nézve, ráadásul már attól is rettegni kell, hogy ha egyszer kivezetik az árstopokat, akkor azok is megdrágulhatnak, amelyeknek egy teljes éve ugyanakkora volt az ára.

Lapunk a szokott módon elemzőket kérdezett az inflációról, valamint arról, mikor lesz már vége a horrorisztikus, folyamatosan felfelé ívelő drágulásnak. Most, február közepén az elemzők már bizakodóbbak: szerintük most vagyunk a tetőponton, és a nyártól már érezhetően enyhülni fog a pokoli infláció.

Vége van?

Elértük a tetőpontot, most végre következhet a lassulás – így gyorselemzett lapunknak Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. Szerinte június végéig lassabban, utána pedig gyorsabban fog esni a drágulás mértéke.

Három terméktípust érdemes megemlíteni, amelyek okozói lehettek a komoly drágulásnak: egyrészt a dohánytermékek és a szeszes italok esetében komoly mértékben megnőtt januártól a jövedéki adó, másrészt januárban immár teljes havi hatása volt a benzinárstopok decemberi kivezetésének. Emellett a szolgáltatásokban is jelentps volt az áremelkedés. Mindent egybevetve azonban azt gondolom, hogy az infláció tetejét elértük: innentől visszaesésnek kell következnie a mutatóban. Úgy számolok, hogy az első fél évben lassabban, az év második felétől pedig intenzívebb mértékben eshet a havi infláció, az éves adatot 19% körülre saccoljuk jelen pillanatban

- mondta a Pénzcentrumnak Trippon Mariann.

Még nincs vége?

Szintén tetőzésről beszélt lapunknak Virovácz Péter, az ING vezető elemzője. Ő azonban némileg óvatosabban jósolt: mint mondta, szerinte még az is előfordulhat, hogy a márciusi adatközléskor is még emelkedik az infláció – igaz, szinte alig észrevehető mértékben.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azt gondolom, elértük a havi áremelkedések legtetejét. Ha a következő hónapban még megy feljebb, az szerintem a minimális értékben, tehát felfeljebb egy-két tizeddel, azonban én is azt látom, hogy a drágulás üteme lassulni fog, sőt, megindul lefelé. Természetesen itt makrogazdasági ütemről beszélünk: az emberek persze ettől ugyanúgy érezhetik, hogy bizony még mindig drága az élet, de olyan magas lett az inflációs bázis, hogy csökkenésnek kell követnie az egy teljes éve tartó folyamatos felívelést

- fogalmazott lapunk kérdésére az ING vezető elemzője.

Tartós drágulás a tartós cikkeknél

Jelentős átalakulás előtt áll a gazdaság, aminek az infláció csak az egyik kerékkötője – ezt írta mai elemzésében Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője. Szerinte magasabb éesz a bérdinamika, és olyan termékek árai is elszálltak, amelyek aztán tartós fogyasztási cikkek drágulását közvetve okozták.

A tartós fogyasztási cikkek árait jelentősen növelte a forint érdemi gyengülése, a nyersanyagárak elszállása, az alkatrészhiány, a szállítási költségek elszállása is, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolta. A forint erősödése és a nyersanyagárak csökkenése miatt a tartós fogyasztási cikkek áremelkedése érdemben csillapodhat. A faárak elszállása éreztette hatását a bútorárakban is. A széleskörű áremelkedést tükrözte, hogy időjárási tényezők, a klímaváltozás, a zöldátállás, valamint egyes geopolitikai feszültségek miatt még a gyapot és a cellulóz ára is elszállt, ami a ruházati és papírtermékek árát növelte. A lakbérek és más piaci szolgáltatások árnövekedése is gyorsult. Az üdülési szolgáltatások árai a járvány elleni korlátozások feloldása után érdemben növekedtek, a jelenleg pedig az energiaköltségek megugrása, az élelmiszerek drágulása, valamint a munkaerőhiány miatt erősödő bérverseny miatt várható magas árdinamika.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?