Semi Transparent Viruses

Nem várja ki az őszt a koronavírus: már a nyáron jöhet a hatodik hullám?

2022. június 29. 09:44

Orvosok, és egy hazai magánlabor tapasztalatai alapján növekvő tendenciát mutat a koronavírusos esetek száma Magyarországon. Ebből akár egy nyári hullám is lehet, biztosat azonban nem tudnak még mondani a szakemberek. Ami viszont tény, hogy másfél milliónál is kevesebb ember tekinthető az országban védettnek, oltatni viszont csak ősszel terveznek.

„Rengeteg telefon érkezik betegektől légúti panaszokkal, a Covid-teszt közel az esetek felében igazolta is a fertőzést” - számoltak be háziorvosok a Népszavának, akik azt tapasztalják: újra nő a fertőzöttek száma.

Darvai László ostorosi háziorvos szerint a vovid-fertőzöttek száma 8-10 napja kezdett nőni és főként gyerekek, fiatal felnőttek körében terjed most a vírus. Egy Dunakanyarban valamint egy Borsodban praktizáló háziorvos is hasonló tapasztalatokról számolt be. Az orvosok tapasztalatait megerősítették a – naponta néhány száz térítéses Covid-tesztet végző – Neumann Labs laborjainak statisztikái.

"Míg két hete a minták öt százalékában igazolódott a fertőzést, mostanra ez az arány már 13,5 százalék"
– mondta a lapnak Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője. Kemenesi Gábor virológus szerint a Neumann Labs adatai olyan indikátorok, amelyek már egy trendet jelezhetnek: annak jele lehet, hogy érkezik hozzánk is az újabb hullám, de ennél biztosabbat nem lehet mondani, mert nincsenek hozzáférhető adatok. Megjegyezte:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kemenesi Gábor megjegyezte azt is: ha az európai országokban már jelentkezik az újabb hullám, akkor az nagy valószínűséggel nálunk is fog. Emlékeztetett, hogy két oltás nem elégséges az omikron vírussal szemben, mindenképpen háromra van szükség. Jelenleg már csak 1,375 millió magyarról lehet elmondani azt, hogy az oltás által védettnek tekinthető, függetlenül attól, átesett-e a betegségen vagy sem.

Rusvai Miklós virológus elmondta az ATV műsorában, hogy a nyári koronavírus nagyon szokatlan, eddig ugyanis kevésbé volt jelen a vírus a legmelegebb hónapokban, a többi légúti megbetegedéshez hasonlóan. Emlékeztető oltásra elmondása szerint inkább ősszel, mint a nyáron lenne szükség, leginkább krónikus betegek és 80 év felettiek körében. A poszt-covid tünetekről és a védőoltások mellékhatásairól elmondta, hogy szerinte nagyobb figyelmet kellene fordítani ezekre, mert tudjuk, hogy léteznek, azonban nagyon keveset foglalkoznak velük a kutatók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?