12 °C Budapest
Shot of a young businesswoman blowing her nose while texting on a cellphone in an office

Rengeteg dolgozó mondhat le fizetése egy részéről 2022-ben: nem keveset kockáztatnak

2022. március 18. 10:54

Két év telt el azóta, hogy Magyarországon beazonosították az első koronavírusos esetet, a járvány pedig azóta meghatározza a mindennapokat. 2020 márciusa éles határvonalat jelent, mely megjelenik a táppénzen lévők számában is. 2020-ban 7,7 százalékkal több napot töltöttek a magyar dolgozók táppénzen, mint 2019-ben, ez a többlet pedig 2021-ben sem csökkent, hanem még 0,4 százalékkal emelkedett is az előző évi adathoz képest. Ez nem csak azt jelenti, hogy sokkal többen estek ki napokra a munkából, mint a pandémia előtti években, hanem azt is, hogy sokkal többen voltak a betegek, karanténban lévők, akik a fizetésüknek csak 70, vagy 50-60 százalékát kapták kézhez egy időszakban. A járványos időszak pedig nem ért véget tavaly decemberben: a negyedik és ötödik hullám, valamint az influenza járvány idén is sokakat kényszerített, és fog betegszabadságra és táppénzre kényszeríteni. Ez pedig anyagilag is rengeteg dolgozót érint.

2021-ben több mint 26 millió napot töltöttek az alkalmazásban állók táppénzen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Hiába volt már kezelhetőbb a járvány, volt kiszámíthatóbb az élet, kezdődött meg az oltási kampány, vált elérhetővé széles körben a koronavírus-gyógyszer, lazultak a karanténszabályok, ennek ellenére 105 ezer nappal így is többet töltöttek a dolgozók táppénzen, mint 2020-ban. Pedig a 2020-as év igazi rekord volt: 2019-ben még csak 24,2 millió napot vettek ki a dolgozók.

2020. december 31-ig 322 514 új fertőzöttet igazoltak, a legtöbbet a második hullám során. 2021 elején, a harmadik hullám során már jóval több volt az igazolt fertőzött is, az őszi, negyedik hullám alatt pedig még többen lettek betegek. Múlt évben összesen 933 901 új esetet igazoltak, tehát csaknem háromszor annyit, mint 2020-ban.

Önmagában ez alapján nem meglepő, hogy 2021-ben is rekordmagas volt a táppénzes napok száma. Úgy tűnik azonban, hogy amíg 2020-ban nem csak a betegség, hanem többek között a szigorúbb karanténszabályok, vagy még megfelelő kezelés hiányában az elhúzódóbb felépülés állhatott a táppénzes napok megnövekedett számának hátterében; addig 2021-ben már sokkal nagyobb arányban játszhattak közre a valós megbetegedések. Még akkor is, ha a közben kifejlesztett gyógyszereknek, kezelésnek, oltásoknak hála rövidebb lefolyásúvá is vált egy-egy betegség.

A KSH azt is közli, hogy mely hónapokban átlagosan hány fő volt naponta táppénzen. A statisztikákból kitűnik,hogy 2020 és 2021 év elején nőtt számottevően a táppénzen lévők száma, illetve év végén pedig kiugróan. Amíg 2019-ben átlagosan 77 és 74 ezer fő volt egy nap táppénzen, addig 2020-ban már 93 és 105 ezer, 2021-ben pedig 91 és 103 ezren.

Mit hoz 2022?

Az ötödik hullám már lassan lecseng, a kormány fel is oldotta a járványügyi korlátozásokat, viszont év elejétől szintén rekordszámú esetet igazoltak: március 15-ig 557 947 új fertőzöttet. Az elmúlt évek tapasztalatai azt vetítették volna előre, hogy a következő hullámra ősszel kell számítani. Csakhogy időközben Ukrajna és Oroszország között háború tört ki, arra pedig már figyelmeztettek a járványügyi szakemberek, hogy ez a menekülteken keresztül befolyással lehet a pandémia alakulására is.

Ráadásul idén az influenza járvány sem "maradt el", ahogy 2021-ben: számos beteg fordul orvoshoz erre a vírusra jellemző tünetekkel - melyek nem állnak messze a koronavírus tüneteitől - még most is. Sőt, egyre többen!

Bár az átoltottság mértéke és az omikron variáns enyhébb lefolyása bizakodásra ad okot, most már kezelhetőbbnek tűnik a járvány, mint egy évvel korábban, a megbetegedések száma, így a táppénzen töltött napok száma is idén még magas lehet. Ami viszont nem csak a munkahelyeknek megterhelő, ahol pótolni kell a kieső dolgozókat, hanem az alkalmazottak pénztárcája is megsínyli.

Hiba, ha betegen is dolgozunk

Éppen azért, mert a munkából való kiesés jelentős bevételkiesést is jelent, sokan lehetnek, akik nem mennek el betegszabadságra vagy táppénzre, ha lebetegszenek. Ez a járványt megelőzően sem állt távol a magyar dolgozóktól, akik nagyrészt nem foglalkoztak "egy kis náthával", és bár a járvány talán változtatott valamit az egészségtudatosságon, a legtöbben feltehetőleg visszatértek a régi beidegződéseikhez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Így valószínű, hogy még ezek a rekordokat döntő táppénzadatok sem tükrözik, hogy valójában hány dolgozó betegedett le az adott évben. Habár már eltelt két év a járvány megjelenése óta, rengeteg cégnél még mindig home office van, vagy hibrid munkavégzésre tértek át. Ez elősegíti azt, hogy a dolgozók, mivel otthonról nem kell elmenniük, betegen is dolgozzanak. A betegséget home officeban könnyű eltitkolni, illetve lehetnek dolgozók, akik nem mennének irodába egy kis megfázással, otthon viszont nem fertőznek meg senkit, így nem is érzik szükségét a táppénznek.

A home office, vagy hibrid munkavégzés "kiradírozhatja" a beteg dolgozók egy részét a statisztikákból, ha azok nem mennek el betegszabadságra, táppénzre.

Ez azonban nem jó stratégia. Természetesen azt, aki kettőt tüsszent óránként, nem akadályozza feltétlen a tünete a munkavégzésben. Lázasan, súlyosabb tünetekkel azonban már egyáltalán nem ajánlott dolgozni. Nemcsak azért, mert a hatékonyságunk sokkal alacsonyabb lesz a munkában - egy hetet végig lehet vegetálni betegen, sokkal kevesebb, vagy pontatlanabb, rosszabb munkát végezve, elhúzva ezzel a felépülést, betegséget, hogy sokkal később tudjunk 100%-os teljesítménnyel visszatérni. Vagy lehet a gyógyulásnak szentelni pár napot, és újult erővel dolgozni ismét, már kipihenten.

Az egészségügyi szakemberek sem javasolják, hogy betegen dolgozzon valaki, akkor sem, ha szellemi tevékenységet végez. Ilyenkor alakulnak ki ugyanis a krónikus megbetegedések, ha a beteg hosszabb ideig nem tud felépülni akár egy enyhébb betegségből, mert másra pazarolja az energiáit. Ez később sokkal több egészségügyi gondot okozhat, mintha rááldoznánk az időt a gyógyulásra.

Mi a különbség a táppénz és a betegszabadság között?

A cikkünkben a táppénzes adatokkal foglalkoztunk, mivel csak erről áll rendelkezésünkre havi szintű adat. Viszont azt érdemes tudni, hogy a táppénzt megelőzően a dolgozóknak 15 munkanapnyi betegszabadság jár. A betegszabadság és a táppénz elválasztása nagyon egyszerű: a keresőképtelenség évi első 15 napjában betegszabadság jár (év közben kezdődő munkaviszony esetén arányosan jár a betegszabadság is), ezt meghaladóan pedig a beteg munkavállaló a betegség okától függően táppénzre lesz jogosult - ezt az ellátást maximum egy éven keresztül kaphatja. Mind a betegszabadság, mind a táppénz igénylését orvosi igazolással kell alátámasztanunk.

Ezt a munkáltató fizeti, összege a normál fizetett szabadság 70 százaléka. Amikor a betegszabadság elfogy, onnantól táppénzt igényelhet a munkavállalónak. (Magyarországon 9 különböző táppénz kódot különböztetünk meg, amelyek különböző szituációkat foglalnak magukban: nem minden táppénzes szituációt előz meg betegszabadság, más és más a szimpla betegség, a veszélyeztetett terhesség vagy az üzemi baleset esete is.) A táppénz egy bérjellegű, nem önálló tevékenységből származó jövedelem, mértéke is alacsonyabb, mint a betegszabadságé. Összege a napi átlagkereset 50-60 százaléka.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem