8 °C Budapest
Súlyos bejelentést tett Gulyás Gergely: magyarok millióinak augusztusig fennmaradnak a korlátozások

Súlyos bejelentést tett Gulyás Gergely: magyarok millióinak augusztusig fennmaradnak a korlátozások

2021. május 6. 11:11

Május 6-i kormányinfón Gulyás Gergely többek között arról beszélt, hogy akik nem oltatják be magukat, azoknak a korlátozások augusztusig fennmaradhatnak.

Sikerült a harmadik hullámot megtörni

- mondta el Gulyás Gergely a május hatodiki kormányinfón, aki ismertette, hogy a felnőtt lakosság 53 százaléka már megkapta legalább az első koronavírus elleni védőoltását. Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy aki beoltatja magát, az közel visszakaphatja a szabad életét.

A miniszter kiemelte, hogy akik nem oltatják be magukat, azoknak a legtöbb korlátozás fennmarad legalább augusztusig.

Így ők addig nem mehetnek éttermek beltereibe, koncertekre, fesztiválokra, moziba, múzeumokba sem. Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy jövő héttől átlagosan hetente 120-180 ezer Pfizer fog rendelkezésre állni, de ezekből második oltásra is félre kell tenni, illetve ezekkel most első sorban fiatalokat fognak oltani.

Két oldali ország-megállapodások miatt Gulyás Gergely szerint nem lesznek veszélyben a magyar nyári utazásai. Függetlenül attól, hogy ki milyen vakcinát vett fel Magyarországon – hangsúlyozta a miniszter.

2022-es költségvetés egyik célja a dinamikus növekedés biztosítása. Ha minden jól megy, akkor az idei év végére érhetjük el azt a szintet, mint amin voltunk a koronavírus járvány kitörésekor

- tette hozzá.

Miért nem ismerik el a külföldön beadott oltást?

A külföldi igazolásoknak nincs jelenleg egységes rendje, ezért nem fogadjuk el a külföldön beadott oltásokat. Ahol megkötjük a kétoldalú megállapodásokat, ott elfogadjuk a külföldi igazolást - mondja Gulyás Gergely. Egyelőre védettségi igazolást azoknak tudunk adni, akiket Magyarországon oltunk be. Most megnyitjuk a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező külföldiek számára az oltást, így ők is kaphatnak igazolást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mire utalnak a friss szennyvízadatok?

Folyamatosan vizsgáljuk, hogy van-e összefüggés a szennyvízben lévő örökítőanyagok emelkedése és a nyitás között. Egyes budapesti kerületekben, főleg a budai oldalon, illetve Debrecenben és Szolnokon láttunk kismértékű emelkedést, ezeket folyamatosan figyeljük, egyelőre

nem látjuk, hogy a nyitásnak drámai hatása lenne.

Egyelőre nem kell harmadik Sinopharm-oltás

Magyarország is folyamatosan vizsgálja a vakcinák hatékonyságát, a híresztelésekkel ellentétben nincs szükség harmadik oltásra a Sinopharm esetében sem - szögezi le Gulyás Gergely. Nincs különbség az egyes vakcinák között, akik megkapták bármelyik oltást, azoknál a megbetegedések száma alacsony, a védettség magas.

Hova mehetünk majd itthoni igazolással?

Nagyon sok országgal tárgyalunk a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról, az összes szomszédos országgal, az összes nyaralási célponttal szeretnének megállapodni. Mindenkivel tárgyalunk, aki nyitott erre - mondja Gulyás.

Ebben a hónapban lehet döntés a táborokról

Májusban dönt a kormány a nyári táborok megtartásának lehetőségeiről és feltételeiről - válaszolja a miniszter.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 16. 14:08
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm