Kallas a luxembourgi külügyminiszteri találkozón az orosz–ukrán energetikai tűzszünet kérdését is érintette.
A világon először Oroszországban jegyeztek be oltóanyagot az új koronavírus ellen, közölte Vlagyimir Putyin az orosz kormány tagjaival folytatott videokonferencián, közölte a Sputnik News.
Az orosz elnök az eseményen hozzátette, hogy szerinte a vakcina "elég hatékonyan működik", és reményét fejezte ki, hogy a "külföldi kollégák is haladnak" a fejlesztéssel.
- mondta. A vakcina klinikai vizsgálatát június 18-án kezdték meg, később mind a 38 önkéntes esetében eredményesnek bizonyult. Putyin egyik lányát is beoltották, az elnök részleteket is elárult az állapotáról.
- ismertette Putyin. Mihail Murashko orosz egészségügyi miniszter azt mondta, hogy az oltást a Gamaleya Kutatóintézet és a Binnopharm cég gyártja majd. A miniszter azt is bejelentette, hogy számos ország már jelezte érdeklődését az oltás iránt.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







