8 °C Budapest

Címke: vidék (766 cikk)

HelloVidék | 2020. január 2. 08:15

Dobta az egyenruhát a pesti rendőr: vidéken kezdte újra, így él ma

Kecskeméten született, majd szegedi tanulmányait követően Pesten kezdte meg rendőri pályafutását. Pár év után elege lett a fővárosból és visszatért szülővárosába, ahol vállalkozást indított és rátalált a szerelem is. Papp Viktorral, egykori rendőrrel és sikeres vállalkozóval beszélgetett a HelloVidék.

Nagy Boglárka | 2019. december 3. 06:47

Itt a bejelentés: 150 milliárdnál is többet kaphatnak 2020-ban a magyar falvak

Már biztos, hogy 2020-ban is elindul a Magyar Falu Program. A kormány idén hirdette meg először a száz százalékban hazai finanszírozású pályázati lehetőséget. Az egy év leforgása alatt több, mint ötezer pályázat kapott pozitívan bírtálatot, országszerte 450 kilométernyi mellékút felújítása indult el, valamint 18 milliárd forintnyi falusi CSOK támogatási igényt is befogadtak már a pénzintézetek.