Őrület, milyen autókat vesznek most a magyarok: 4 millió alatt ezt kapod 2023-ban
2022 végén bizakodva tekintettünk a 2023-as évre, és az első negyedéves adatok alapján megalapozott is volt az optimizmus, legalábbis az autópiac egyes szegmenseiben.
2022 végén bizakodva tekintettünk a 2023-as évre, és az első negyedéves adatok alapján megalapozott is volt az optimizmus, legalábbis az autópiac egyes szegmenseiben.
Egyelőre annyi biztos, hogy újabb adminisztratív terhet kapnak a nyakukba a magyar boltok az új árfigyelő rendszer bevezetésével.
Júliustól a vásárlók is megtudhatják, melyik termékeket árazták le a boltok központi utasításra.
Lezárta a tartós (konzerv- és fagyasztott) élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Július elsejétől elindul az árfigyelő rendszer. Az online adatbázis kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni.
Hiába a 2022-es gigadrágulással, az élelmiszerek ára még továbbra is emelkedett az Európai Unióban 2023 első negyedévében.
Még néhány hét maradt arra, hogy díjterhelés nélkül fel lehessen használni a 2022. október 15-ig feltöltött juttatásokat.
Üzembe helyezte az ezredik csomagautomatáját a GLS, de az optimális lefedettséghez még több automatára van szükség, ezért 2023-ban is folytatják a hálózat bővítését.
Arányaiban kevesebb "nem élelmiszer" fogy a boltokban, mint korábban, pedig ebben a termékkörben az infláció is alacsonyabb.
Kritikus kérdés: milyen berendezést vásároljunk grillezéshez? És a BBQ-hoz? Vannak darabok 10 ezerért, de 2-3 millióért is.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata megállapította, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat.
Az egységek száma 800-ra nőtt tavaly év végére az év eleji 29-ről. Az év végére a jelenlegi 2000 átvevőhelyről 3000-re szeretnék bővíteni hálózatukat.
Megjelent a rendelet a kötelező bolti akciókról a Magyar Közlönyben. A kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni egyelőre.
A kormány nem tett le arról, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi szektor átalakítását végrehajtsa.
2023. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,6, naptárhatástól megtisztítva 13,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
May the 4th Be With You - azaz “az erő legyen veled”! A nemzetközi Star Wars-nap apropóján összegyűjtöttük a hazai vásárlók körében legnépszerűbb termékek listáját.
A Pénzcentrum most megnézte, hogy milyen akciókkal várják a boltok az anyák napját, és mint kiderült, a Lidl kénytelen volt visszavonni egy leárazást.
A hazai üzletláncok már az év eleje óta elindították az árháborújukat, azaz próbálnak minél több terméket alacsonyabb áron kínálni.
A magyar vásárlók 63 százaléka elérte a plafont, nem tud többet költeni, pedig élelmiszerre nagyon is szeretne.
Aggódnak a hazai kisbolttulajok, eddig is nehezen tartottak lépést a multikkal, de a kötelező akciók miatt még rosszabb lehet a helyzet.