Ennyi ukrán menekült állt munkába eddig Magyarországon: ők oldhatják meg az emberhiányt?
Eddig 2500 ukrajnai menekült jelezte munkavállalási szándékát, 400-an már munkába is álltak.
Eddig 2500 ukrajnai menekült jelezte munkavállalási szándékát, 400-an már munkába is álltak.
Gazdasági válságra készülnek a magyarországi vállalkozások, derült ki egy friss kutatásból.
Az utóbbi időszak robbanásszerű digitális fejlődése és a felhőtechnológia térnyerése a számos pozitívumot hozott magával a magyar kkv szektorban.
Folyamatosan növekszik a a cégen belüli kibertámadások száma, aminek a legtöbbjét a dolgozók hanyagsága okozza. Ez pedig súlyos összegekbe is kerülhet.
A pandémia során világszerte népszerűvé vált az otthoni munkavégzés. Most, a veszélyhelyzet elmúltával a vállalatok próbálják visszacsábítani a dolgozókat az irodába.
Hatásvizsgálatot végeztek a cég termékein, ez lett az eredménye.
Ha Oroszországot mint a globális és regionális értékláncok beszállítóját tekintjük, Kelet-Európa továbbra is a leginkább veszélyeztetett. Magyarország pedig ezen belül is az egyik leginkább kitett ország.
A családi vállalatok 34 százaléka tudta 2021-ben növelni bevételeit, amíg mindössze 14 százalékuk tapasztalt csökkenést.
A német autóiparban komoly gondot okoz az ukrán háború miatti alapanyag- és alkatrészhiány.
Az SZJA-levonás eltörlése önmagában közel 220 forinttal emelte a diákok órabérét.
2050-re közel tízmilliárdan élünk majd a Földön, folytatódik a társadalmak elöregedése.
Magyarországon a rugalmas munkavégzés irányába tart a munkaerőpiac, a munkáltatók szerint viszont irreálisak a fizetési elvárások.
Sokkal nehezebb a pandémia kirobbanása óta megfelelő jelöltet találni egy-egy pozícióra. Sok cégnél teljes munkaidőben home office-ban dolgoznak az alkalmazottak.
Az adatszolgáltatást az év folyamán tovább fejlesztik; a jövőben mobiltelefonos applikáció megjelenése várható
A képzett szakemberek mellett már a betanított munkásokból sincs elég a hazai piacon.
Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció.
A bátorság mellett több dolog is hiányzik, a magyar cégek innovációs kedve minimum visszafogott.
Kortárs művészettel akár piaci előnyre is szert tehetnek a vállalatok. A Business to Arts modell a jövő hívószava?
Az államtitkár szerint "Látszik, hogy a keleti és nyugati vállalatok egyaránt fontos befektetési célországként tekintenek Magyarországra."
A hazai kis és középvállalatok 3 százaléka elbocsátást tervez a minimálbér emelés miatt.