Számlagyárat működtető bűnszervezetet kapcsoltak le: óriási kárt okoztak
Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai és a csoport szolgáltatásait igénybe vevő kereskedők ellen emeltek vádat Szegeden – számolt be az MTI.
Számlagyárat működtető bűnszervezet tagjai és a csoport szolgáltatásait igénybe vevő kereskedők ellen emeltek vádat Szegeden – számolt be az MTI.
A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére.
Immár negyedik alkalommal hirdeti meg a ragadozók gyérítési hetét az idén márciusban az Országos Magyar Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete.
A vadászatról a kívülállók azt hiszik, egyfajta úri huncutság, de a hobbivadászaton túl nagyon fontos szerepet töltenek be a vadászok a vadgazdálkodásban, a dúvadak és a kóbor állatok okozta kárenyhítésben is.
Jót tesz neki a pácolás.
Fekete év ez ebben az ágazatban is.
A Sercegés és Erdőzúgás című könyv bevezeti az olvasókat a múlt legízletesebb fogásainak világába. Ízelítőként megmutatjuk, hogyan készíthetünk finom vacsorát fürjből: így készül a pirított fürj mangalica szalonnával, köleskásával.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy miért is lenne jó, ha több vadhúst ennénk. Szakemberek szerint több pozitív oka is van annak, hogy ajánlott a különböző vadon élő, erdei állataink húsának fogyasztása. Lássuk, melyek ezek!
A vadbalesetek gyakran végzetesek is lehetnek az autóban ülők számára: több eszköz közül válogathatunk a biztonságosabb autózásért. De vajon létezik biztos módszer?
Segal Viktor séf, gasztronómiai tanácsadó és Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója a magyarországi rengetegekben írt szakácskönyve, a Sercegés és erdőzúgás Széchenyi Zsigmond nyomában járva fedezi fel a hazai természetet, a pompás vadászterületeket, az erdei ételeket és alapanyagokat.
744 ezer forintnyi pénzbüntetésre ítélték Kenderesi Tamást Dél-Koreában. A vád, mint ismeretes az volt a fiatal úszó ellen, hogy egy szórakozóhelyen egy nőt szexuálisan zaklatott.
Nem kötött vádalkut Galambos Lajkos, akit így ha bűnösnek találnak 2-12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetnek.
Újfent milliárdoknak veszett nyoma.