TOP 10 márciusi kvíz: lássuk, kifognak-e rajtad legjobb történelmi, gasztro és földrajz kvízeink!
A TOP10 márciusi kvízeink listáján 2026-ban többek között a 90-es évek kérdéssor, a bibliai ki-kicsoda és a Tisza-kvíz kapott helyett.
A TOP10 márciusi kvízeink listáján 2026-ban többek között a 90-es évek kérdéssor, a bibliai ki-kicsoda és a Tisza-kvíz kapott helyett.
Ami a 80-as években történt, sokaknak a fiatalkorukat jelenti, mások számára viszont már történelem.
A lengyel, magyar – két jó barát, együtt emel kardot, kupát mondás (és ennek számos változata) is mind Magyarországon, mind Lengyelországban széles körben ismert.
A mai kvíz során olyan történelmi érdekességekre és sorsfordító eseményekre kérdezünk rá, amelyek márciushoz köthetők.
Március 15-én ünnepeljük a magyar sajtó napját ebben a formában 1990 óta, ugyanis 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.
A mai kvíz során megtudhatod, mit tudsz és mit lenne érdemes tudnod a magyarok egyik legkedveltebb úti céljáról!
A mai kvíz során a germán mitológia világában kalandozunk. Lássuk, mit tudsz a skandináv istenek és halandók kalandjairól!
A mai történelmi kvíz rávilágít, hogy nem is olyan régóta vannak a nőknek a férfiakkal közel egyenlő jogai Magyarországon és hogy még mindig lenne hová fejlődni.
Erdély városairól, falvairól, történelméről sokat tudnak általában a magyarok, Románia többi részéről már jóval kevesebbet.
A mai kvíz során olyan történelmi érdekességekre és sorsfordító eseményekre kérdezünk rá, amelyek februárhoz köthetők.
A Pénzcentrum mai történelmi kvízében annak járunk utána, mennyire ismered az ókori egyiptomi mitológia világát, a legfontosabb isteneket, szimbólumokat.
A mai kvíz során rég letűnt korokba kalandozunk, tarts velük!
Ha szívesen megismerkednél közelebbről is az afrodiziákumok misztikus világával, töltsd ki a Pénzcentrum mai kvízét és válaszold meg kérdéseinket! Készen állsz a próbára?
A mai kvíz során olyan magyar személyek munkásságát ismerheted meg, akiknek nevét utcák, terek, intézmények őrzik országszerte.
Ha te is rendszeresen utazol repülőgéppel, vagy ha életed első repülése előtt állsz, töltsd ki a Pénzcentrum műveltségi kvízét és tedd próbára a repülés világával kapcsolatos tudásod!
Teszteld tudásod a Pénzcentrum mai kvízével, lássuk, mennyit tudsz a holokausztról.
Teszteld a tudásod a Pénzcentrum mai kvízében, és derítsd ki, igazi mitológia-rajongó vagy-e!
A mai kvíz során kifejezetten olyan történelmi tényekre kérdezünk rá, mely januári dátumhoz köthetők.
A TOP10 decemberi listán 2025-ből többek között a legjobb Szovjetúnió, BKK, Harry Potter és bécsi kvíz kapott helyett.
Otthonosan mozogsz a 20. század történelmében, jól ismered a szocializmus feszült évtizedeit? Ha eleget tudsz a Szovjetunióról, töltsd ki a Pénzcentrum mai történelmi kvízét!