Őrület: nemcsak a gyerekektől, a felnőttektől is elveszik a telefont, laptopot az iskolákban
A szabályozás kiterjed a felnőttképzésben résztvevőkre és részben a pedagógusokra is.
A szabályozás kiterjed a felnőttképzésben résztvevőkre és részben a pedagógusokra is.
A kerületeknek, a lakóházaknak és a lakóknak csekély az eszköztára, érdemi változásokat csak az Országgyűlés hozhat. Mégis létezik néhány kiskapu, ha kitör az Airbnb-krízis.
Fokozatosan kötelező lenne a bukósisak, új szabályok vonatkoznának a gyalogosokra és a rollerek szabályozása is hangsúlyos lesz az új KRESZ-ben.
Régóta vita tárgya Magyarországon, hogy be kell-e tiltani a dohányzást az autóban, ha az utasok között kiskorú is van.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága – a bűnügyi szakterülettel karöltve – kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelem megakadályozására.
Korszerűbb, egységesebb és az uniós előírásokkal harmonizáló új magyar vasúti műszaki szabályozás készül.
Hatnapos munkahetet vezetnek be a szakképzett munkaerő növekvő hiánya miatt július 1-től Görögországban.
Az új szabályozás fontos mérföldkő, azonban nem ad választ minden nyitott kérdésre, hiszen a jelenleg használt ilyen eszközök többsége nem esik bele ezekbe a kategóriákba.
A spanyol Costa Brava parján fekvő városban megunták a bulituristák ízléstelen jelmezeit, az új szabályok június végétől lépnek érvénybe.
Várhatóan drágulni fognak a bérelhető elektromos rollerek, hiszen elérik azt a súlyhatárt, amivel már beleesnek a biztosítani való járművek körébe.
Sorra születnek a hulladéktermelés csökkentését, és az újrahasznosítás erősítését célzó új európai uniós szabályozások.
Külön kategóriát képeznek majd azok a mikromobilitási járművek, amelyekre július közepétől szintén kötelező biztosítást kell majd kötni.
Egyre súlyosabb gondok vannak a Kanári-szigeteken, a rendőrség is egyre többet razziázik.
Idén több mint ötmillió jármű után – március 15-e helyett – 2024-től elegendő április 15-e éjfélig befizetni az adót egyösszegben.
Az új rendelet célja, hogy rend, tisztaság és nagyobb közbiztonság legyen a siófoki Petőfi sétányon. A szabályozás május 2-án lép hatályba, az üzletek 60 nap türelmi időt kaptak.
Indonézia új kereskedelmi szabályozása bár a nagyvállalatokat helyi terjeszkedésre ösztönzi, eközben áldatlan állapotokat is előidéz.
Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz március 21. és 25. között Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet.
Nem egy kerttulajdonosnak okozhat fejtörést, hogy a tél folyamán, illetve a tavaszi metszések alatt felgyülemlett zöldhulladékkal mit is kezdhet. Egy biztos, a legrosszabb, amit csak tehet, hogy alágyújt.
Az Airbnb bejelentette, hogy a vendégek magánéletének védelme érdekében globális szinten betiltja a bérlemények belső területein elhelyezett megfigyelő kamerák használatát.