Bevallotta, rengeteg pénzt ad unokáinak Nagy Feró: már fia is megjegyzést tett
Nagy Feró, ahogyan a legtöbb nagyszülő igyekszik mindent megadni az unokáinak, legyen szó a velük töltött időről, vagy a pénzről.
Nagy Feró, ahogyan a legtöbb nagyszülő igyekszik mindent megadni az unokáinak, legyen szó a velük töltött időről, vagy a pénzről.
A magyar lakosság körében elég elterjedt az a tévhit, hogy kis összegeket nem érdemes félretenni.
A forrósság a rezsinket sem kímélik, hiszen ilyenkor a megszokott vízfogyasztásunkon túl hatványozottan el kell kezdenkünk locsolni is a kertben.Ez pedig a rezsit sem kíméli.
Tudatosan készülünk az idei vakációra: tízből négyen kifejezetten spórolnak erre a célra, az utazást tervezők harmada több mint fél éve gyűjt.
A nagyobb balatoni településeken kültéri sátrakat állítanak fel, ahol nem-élelmiszer jellegű termékek, így például kerti eszközök és strandfelszerelések is elérhetőek lesznek.
Majdnem minden megkérdezett fiatal tervezi, hogy vállalkozást indít, de ugyanannyian tekintik főállású tevékenységnek, mint passzív jövedelemforrásként.
Egy fagyizás árából akciósan kijön egy doboz jó minőségű jégkrém, ha pedig saját magunk készítjük, még olcsóbb is lehet.
Korszerűsítés révén több mint másfél millió forinttal is csökkenhetnek a rezsiköltségek évente.
Polgár Tünde szerint spórolni nem szégyen, ő maga is szinte sportot űz belőle.
Az árstoppos és a kötelező akcióban szereplő termékek közül válogatva a mai árakhoz képest pénztárcabarát ételeket is készíthetünk.
Jellemzően a kisebb településeken élők érzik jelentős segítségnek a tagsággal járó előnyöket, ők havonta akár tízezer forintot is megtakaríthatnak a hűségprogrammal.
A jelenlegi üzemanyagárak mellett azt gondolnánk, hogy az autóhasználatot is visszafogjuk, de 66,9%-unk továbbra is ugyanúgy közlekedik a személyautójával, mint korábban.
Az országos energiaigény nagyarányú mérséklését az átlagosnál többnyire melegebb tél mellett a lakosság és más fogyasztók tudatos magatartása is segítette.
Sokan, akik a határ közelében laknak, a szomszédos országokba járnak át - akár hetente többször is.
Életük első bankszámlájának megnyitása a legtöbb fiatal életében egyben az egyik első komolyabb pénzügyi döntés is. Érdemes tehát megfontoltan választani a bankok ajánlatai közül.
A korábbinál jóval optimistábbak a magyarok a jövedelmi helyzetük tekintetében - ez derült ki egy friss kutatásból.
2022-höz képest megduplázódott azok száma, akik az erősödő inflációs környezetben visszafogják költéseiket.
A múlt év utolsó negyedében 3 millió forintot tett ki az érintettek megtakarítása, ami 12 százalékos éves növekedésnek felel meg.
Ha időt fektetünk a keresésbe és használjuk a rendelkezésünkre álló eszközöket, akkor rengeteget spórolhatunk és még az igényeinkből sem kell drasztikusan visszavenni.
A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik.