Semmire sem elég Bíró Ica nyugdíja: most bevallotta, miből tud megélni
A Reggeliben elmesélte, hogy korábban filmgyári helyszínbiztosítóként és eladóként is dolgozott, hogy kiegészítse csekély jövedelmét.
A Reggeliben elmesélte, hogy korábban filmgyári helyszínbiztosítóként és eladóként is dolgozott, hogy kiegészítse csekély jövedelmét.
Egy zalaegerszegi gyermekorvosi körzetben év eleje óta csak helyetteítéssel tudják megoldani az ellátást.
Magyarországon mérték az unió legmagasabb élelmiszerinflációját augusztusban az egy évvel ezelőttihez képest.
Eddig terápiás célra használták a szamarat, most élelmiszert szállít – így spórol az értelmi fogyatékosok ellátásával foglalkozó alapítvány.
VV Szabolcs volt az első, aki megnyerte az RTL 20 éve indult már-már legendásnak számító valóságshow-ját, a Való Világot, majd inkább polgári foglalkozást választott.
Péter, a Házasodna a gazda sztárszereplője elmesélte, hogy 10 évvel ezelőtt szinte mindent a nulláról kezdte, pályázatok nélkül építette fel azt, amije van, de a mai napig nem sikerült még minden szükséges beruházásra sort kerítenie. Most erre készül!
II. Erzsébet királynő temetését élőben közvetítik, ezért jelentősen megváltozik a hétfői műsorrend
Úgy tűnik, egyik napról a másikra válik a gazdaság megmentőjévé az eddig mumusként kezelt atomenergia.
Tovább laposodik az autósok pénztárcája. Az üzemanyasgstop lejárata is közeledhet, az autópályahasználat pedig egész biztosan drágul
Szeptembertől 30 százalék körüli áremelkedés várható a közétkeztetésben is.
Visszatér az RTl-re az X-Faktor és a Való Világ is. Ezen felül pedig megtudtuk, hogy mikor ér véget a Keresztanyu, illetve mikor kezdődik a Cápák között.
Szerinte is „rendkívül etikátlan”, hogy a győri kórházban pénzért nézhetik meg a gyászolók elhunyt hozzátartozójukat
Hasonló tiltásra korábban is volt példa.
A turizmus jócskán visszaesett az infláció és az orosz-ukrán háború miatt. Mi lesz?
A földgáz esetében elképzelhető, hogy bizonyos vállalatok megérzik majd az esetleges hiányt.
Ma reggel Polgár Árpád volt az RTL vendége, aki elárulta, hogy mi a legnagyobb értékű műtárgy, ami jelenleg a birtokában van.
A szakértő szerint még sok olyan napelemrendszer lesz, ami várhaóan nem fog megépülni.
Az alkoholproblémákkal küzdő színész igyekszik a saját lábára állni, hiszen ha mégis szüksége lesz elvonóra, azt valamiből finanszíroznia kell.
Az idei aszály miatt több száz milliárdosak a károk a mezőgazdaságban, miközben újabb hőhullám kezdődik holnaptól.
A Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke szerint igazán nagy a baj.