Itt áll feketén-fehéren: magyar fiatalok tömegei tengődnek áldatlan körülmények között
A magyarok 18 százaléka túlzsúfolt lakásban él, a fiatalok körében pedig ez a probléma még többeket érint.
A magyarok 18 százaléka túlzsúfolt lakásban él, a fiatalok körében pedig ez a probléma még többeket érint.
A szolgáltatók is drágábban dolgoznak, így ahol felúítás van, a lakók már most is többet fizetnek. Az árak pedig csak feljebb mennek egyelőre.
Korábban már megrongálták a gerendák a duzzasztóművet, így most ismét komoly készültségben vannak a város szakemberei.
Vajon a magyarokat mennyire érinti általánosságban a rezsiemelés, és mennyien számíthatnak óriási csekkekre? Erről kérdezte a Pénzcentrum Balogh József, energetikai szakértőt.
Az ELTE Földrajz és Földtudományi Intézetének igazgatója hetken át észlelhetünk majd kisebb utórengéseket.
Hogyan alakulnak most az ingatlanárak Budapest 8. legnépesebb kerületében, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat az I. kerületben?
Fontos, ha villámárvízzel találjuk szembe magunkat, akkor autóval semmiképp se hajtsunk bele a térdig érő vízben.
A rendszer amúgy sem működött, mert több gyártó már jó ideje kisebb palackokat forgalmaz, amelyekre nincs hatósági ár.
Legnagyobb tavunk tűrőképességét feszegetjük minden egyes újabb beruházással, ami figyelmen kívül hagyja a természeti adottságokat és a helyi érdekeket.
Közölte a 2022-es népszámlálás eredményeit a KSH. Nem várt dolgok derültek ki a magyar településekről.
Korda György és Balázs Klári nem rég vettek végső búcsút a Korda-villától, ahol 30 éven keresztül éltek. A házaspár most egy kisebb és élhetőbb tetőtéri lakásba költözött.
Újabb 1 eurós lakások jelentek meg az olasz ingatlan piacon. A már-már megszokott akciót most egy szardíniai kisváros, Ollolai hirdette meg.
Melyek a legolcsóbb lakások, és hová költözik a budai elit? Budapestet górcső alá vevő ingatlanpiaci cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A 18-34 éves korosztály tagjai inkább szakértői segítséget kérnek a hitelügyintézőktől, míg a 70 feletti generáció képviselői javarészt önállóan tájékozódtak a lehetőségekről.
Az ok egyszerű: korszerűsítik a Budapest–Belgrád vasútvonalat, az asszony otthona pedig egyszerűen útban van.
Fontos a kellő körültekintés, ugyanis a szorgosan kapálgató, kimelegedett kertész kész svédasztal lehet a kullancsok számára.
Egy jó minőségű öntöttvas lábas vagy fazék valóban jolly joker lehet a konyhában, a raguktól kezdve egészen az omlós húsételek elkészítéséig bármire lehet használni.
Újabb közel 200 darab közterületi, nyitott hulladékgyűjtő edényre szerelnek fedelet a Budapesti Közművek szakemberei.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. elkészítette a Navigátor web alkalmazást, amely megkönnyíti és felgyorsítja a felhasználók rezsiügyintézését.
Magyarország rengeteg irányból tud földgázt vásárolni, de jelenleg az a legolcsóbb, ha közvetlenül az oroszoktól szerezzük azt be - mondta.