Indul a bírságszezon: kegyetlen csekket kaphat a nyakába minden magyar kertesház-tulaj
A balesetekkel járó égési sérülések, füstmérgezések, áramütések sem ritkák, holott ezek nagy része kellő körültekintéssel elkerülhető lenne.
A balesetekkel járó égési sérülések, füstmérgezések, áramütések sem ritkák, holott ezek nagy része kellő körültekintéssel elkerülhető lenne.
Havi 220 ezer forint bérleti díjat kérnek Budapesten egy átlagos, 54 négyzetméteres lakásért, amit 50 millióért lehetne eladni.
Balatoni arany mogyoró, rozé, málna, tökmag, szőlő, sárgabarack, de a lángos ötlete is belekerült az idei évben a Balaton fagyija versenybe.
Az elmúlt időszakban a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elmondása szerint minden résztvevő azon dolgozott, hogy minél több részlet a helyére kerüljön és összeálljon a kép.
Noha meglehetősen nagy méretű, de ártalmatlan élőlényekről van szó, így irtásuk nem indokolt, sőt komoly pénzbüntetéssel járhat.
Most akkor feloldották a napelemstopot? - tette fel a kérdést a Pénzcentrum olvasója. A szakértők szerint a történet nem ilyen egyszerű.
Az RTL felvételei hazánkban ritkán látható látványt örökítettek meg az egyik érintett településen.
Pénteken reggel még a Dunántúl nyugati részén eshet, így ott felhősebben indul a nap, majd ott is csökken a felhőzet.
Az energiaárak folyamatos növekedése miatt a fogyasztók körében is egyre népszerűbbek az energiatakarékos megoldások.
A használt lakások árszínvonalának ismételt felzárkózása csak időszakos, hosszútávon az új ingatlanok árának erőteljesebb elszakadása várható.
Ez már a második nekifutás: 2019-ben egy kilencszintes lakóparkot akartak itt megépíteni.
Hazaköltözik Baliról Horváth Éva. A modell attól fél, hogy itthon elég magasak lesznek a rezsiköltségeik.
Új rozsdaövezeti területeket jelölt ki a kormány egy friss rendelettel. Az intézkedés 3 kerületet is érint.
Az eSZJA portál használatával csökkent a bevallásra fordított idő, és kényelmesebbé vált ez a korábban sokak által halogatott feladat.
Az elmúlt 10 évben 70 százalékkal nőtt a hajléktalanok száma az unióban: megoldás kell mihamarabb.
Többek között a növekvő hitelkamatok miatt alapból egyre több ember tolódik át a bérleti piacra, a kínálat pedig nem tudja felvenni a versenyt a kereslettel.
A vevők még nem adták fel a reményt, alig várják, hogy piacra léphessenek - vélekedenk szakértők.
Összegyűjtöttünk 10+1 szakértői tippet, aminek a segítségével minimalizálhatjuk az otthoni méreganyagok kockázatot.
Több mint fél millió magyar nem tudja megfelelő hőmérsékletűre fűteni otthonát az Eurostat legfrisebb, 2021-es adatai szerint.
A lakást vásárolni vagy építeni biztosan, vagy valószínűleg szándékozó háztartások aránya 2022 negyedik negyedévében érte el az utóbbi időszak mélypontját.