Nyugdíjemelést lengettek be Magyarországon: már a pontos dátumát is kitűzték 2022-ben
Ha az ukrajnai konfliktus miatt a vártnál jobban megemelkedik az infláció, akkor év közben, júniusban nyugdíjemelésre számíthatnak a nyugdíjasok.
Ha az ukrajnai konfliktus miatt a vártnál jobban megemelkedik az infláció, akkor év közben, júniusban nyugdíjemelésre számíthatnak a nyugdíjasok.
Mivel 5 százalékkal növelték januárban a nyugdíjakat, így minimum 2,5-3 százalékos emelés látszik az adatokból a nyugdíjszakértő szerint.
A Pénzcentrum utánajárt egy érdekes kiskapunak, ami az élelmes magyarok körében a népszerű nyugdíjcélú megtakarításokkal kapcsolatban terjed. Kiderült, a lehetőség szinte mindenki előtt nyitva áll.
Nyolcszázezer nyugdíjas térne vissza a munkaerőpiacra rugalmas feltételekkel.
Egyik legünnepeltebb színésznőnk sem zsebelhet be túl magas nyugdíjat, így folyamatosan dolgoznia kell. Hernádi Judit a karrierjéről, valamint nyugdíjáról vallott.
A magyar nyugdíjakat a törvény szerint évente legalább az infláció mértékével emelni kell.
A magyarok a nyugdíjkorhatár emelésével számolnak, a legpesszimistább fiatalok szerint ők 73-74 évesen mehetnek majd nyugdíjba
A magas infláció miatt, soron kívüli nyugdíj kiegészítésre van szükség - közölte a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület.
A magyar netezők negyede lakást felújít, ötöde terméket vásárolt az szja-visszatérítésből.
Az egészség- és önsegélyező pénztárak tagjainak száma 2,9 százalékkal 1,055 millióra nőtt 2021-ben.
10-ből 1 nyugdíjasnak hónapról hónapra anyagi gondjai vannak és az idősek fele állatja, hogy romlott az anyagi helyzete a járvány óta.
Budapesten kívül három megyében magasabb az átlagnyugdíj az országosnál. 1,3 millió idősnek pedig nem, vagy csak épphogy éri el a nyugdíja az országos átlagot.
2022. januárban a nyugdíjasok 5 százalékos emelést kaptak, az idei évi infláció viszont ezt várhatóan túllépi, így évközben további kompenzációra lesz szükség.
Rengeteg magyar kapott pluszpénzt februárban, és a béremelések miatti magasabb fizetések is megérkeztek, az Országos Kereskedelmi Szövetség kiugró forgalomra számít a boltokban.
Ez itt a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
Nehéz a nyugdíjasok helyzete Magyarországon 2022-ben, a legtöbben pedig nem is számítanak javulásra a jövőben.
Az szja-visszatérítések mellett a 13. havi nyugdíjak is most érkeznek a bankszámlákra. Több magyar pénzintézet rendszere is lehalt a terheléstől.
Magyarországon a legtöbben úgy látják, hogy nehéz a nyugdíjasok helyzete, nem élnek jól, nélkülözniük kell - derült ki a Pénzcentrum legfrissebb kutatásából.
Míg a korábbi években a februárt visszafogottabb költekezés jellemezte, idén lendületesen alakul a fogyasztás.
Eltolódás látszik a teljes nyugdíjállományban, aminek az évenkénti nyugdíjemelés csak az egyik magyarázata.