Bemondta Nagy Márton: újra árstopot vezethetnek be Magyarországon
Jöhetnek újra az árstopok? - tette fel a kérdést Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán.
Jöhetnek újra az árstopok? - tette fel a kérdést Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán.
A kormány álláspontja szerint túl nagy árréssel dolgoznak a kereskedők, éles hangú üzenetet adtak át a szektornak.
A döntések a kettős adóztatás elkerülését célzó magyar-amerikai megállapodás előmozdítását, fontos személyi változásokat és nemzetközi gazdasági együttműködéseket érintenek.
A kisvállalkozások örülhetnek a bejelentésnek. Az alanyi adómentesség értékhatára már idén 18 millió forintra nő.
A szakember az elmúlt 2,5 évben az Exim pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként – többek között – a forrásbevonási területet is felügyelte.
A magyar állampapírpiac jelentős változások előtt áll 2025-ben, ami komoly kihívások elé állíthatja mind az államot, mind a befektetőket.
Január 1-jétől Magyarország elveszíti az Európai Unió egymilliárd eurós támogatását, miután a jogállamisági vita miatt a forrást zárolták.
A miniszter közölte: a reptér utasforgalma 2024-ben meg fogja közelíteni a 18 milliót, 2030-ra pedig 20 milliós forgalommal számolnak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter aláírta azt a rendeletet, amely szabályozza a szervizdíjakat.
Az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként 200 milliárd forintos keretösszeggel új tőkeprogramot indít a kormány ingatlanalapok számára 2025 márciusában.
Az MNB elnöki posztjára a miniszterelnök joga jelölést tenni, a kinevezés viszont már a köztársasági elnök feladata lesz.
Nagy Márton: már az idei év végén pozitív növekedési számokra számíthatunk, jövőre pedig 3,4%-os GDP-növekedés várható.
Kétéves moratórium lép életbe az Airbnb típusú lakáskiadásra, azaz nem lehet majd új nyilvántartásba vételt kezdeményezni rövidtávú lakáskiadás céljából a fővárosban.
A kormányzati gazdaságirányítás átszervezése új fordulatot vett, amikor Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlamenti gazdasági bizottság előtt tett nyilatkozatot.
November 1-jétől Lóga Máté helyét Szabados Richárd veszi át mindkét testület élén.
Összeszedtük, mit is lehet egyelőre tudni a munkáshitelről, illetve azt is, mekkora segítséget nyújthat mindez a pályakezdő munkásoknak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Katerina Shearert, a Booking.com Közép- és Kelet-Európai régió kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjét.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagjaival.
A miniszter 2028-ra egymillió (pontosabban „csak” 970 ezer) forintos bruttó átlagbért „tervez”, valamint ezer eurós minimálbért.
Sok szempontból előremutatónak tartják a nemzetgazdasági minisztérium által a napokban bejeentett turisztikai deregulációs program tervét a megkérdezett vendéglátóipari szakemberek.