13 °C Budapest
vitorlások a Balatonon Balatonfüredről

Ezekre a helyekre utazott a legtöbb magyar húsvétkor: pünkösdkor is tömeg várható?

2025. május 3. 17:32

Húsvét után sem enyhült az utazási láz, április 17-27. között 36 százalékkal több vendégnek örülhettek a szálláshelyek a tavalyi tavaszi szünethez képest – közölte a nemzetgazdasági miniszter szombaton a Facebook-oldalán. Nagy Márton azt írta: tömegével keltek útra a gyermekes magyar családok is, hogy az iskolai szünidő második felében is belföldi utazással kapcsolódjanak ki.

A miniszter bejegyzése szerint a belföldi utazók legkedveltebb vidéki úti célja toronymagasan Balatonfüred volt, melyet holtversenyben Eger, Siófok és Hajdúszoboszló követett, míg a dobogó harmadik fokára a kedvelt fürdőváros, Hévíz állhatott fel. A tavaszi vakációban 338 ezer fő vendégeskedett magyarországi szálláshelyeken, a felpezsdült belföldi utazókedvet jellemzi, hogy 27 százalékkal több magyar kelt útra, mint a tavalyi tavaszi szünetben.

Az országosan keletkezett másfél millió vendégéjszaka 51 százalékát 326 ezer külföldi utazó adta - írta Nagy Márton. A tárcavezető szerint a turisztikai konjunktúra felpezsdítette a hazai szálláshelyek és vendéglátóhelyek forgalmát is. Összesített árbevételük a vakáció idején felülmúlta a 100 milliárd forintot. Ezen belül a szálláshelyek 37,1 milliárdos bevételt könyvelhettek el, ami 32 százalékkal múlta felül a tavalyi tavaszi szünidő idején keletkezett forgalmukat.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?