Egyre több magyar fordítana hátat a munkahelyének: ez okozhat tömeges felmondást
A magyar alkalmazottak 61,5%-a hajlandó felmondani, ha nem kap béremelést
A magyar alkalmazottak 61,5%-a hajlandó felmondani, ha nem kap béremelést
Vannak olyan kisebb kutak, ahol káoszt hozott a szigorított benzinár-stop
A cél, hogy politikai egyezségre jussanak az olajembargó kérdésében a ma kezdődő, két napos rendkívüli uniós csúcstalálkozón.
Az Egyesült Királyság, Svájc, Spanyolország és Hollandia vezetik a leglátogatottabb országok listáját.
Az ültetés még nem ért véget, de becslések szerint 20-30 százalékkal zsugorodhatott a termőterület.
A magyar kormány kész elállni az Oroszországgal szemben bevezetendő uniós olajembargó vétójától egy feltétellel.
A Balaton után a fürdővárosok a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében, ám a termálvizes strandokra évről évre egyre húzósabb a belépő.
A magyar kormány tegnap, május 26-án jelentette be, hogy több mint 800 milliárd forintos külön adóterhelést kaphatnak az egyes szektorok.
Csütörtök éjjel megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, ami leírja, hogy pontosan milyen szabályokat kell betartani a benzinkutaknál alkalmazott hatósági árak esetében.
A Sberbank korábbi magyarországi ügyfeleinek egyelőre nincs ügyintézéssel kapcsolatos teendőjük.
Bár egyre több gyermek születik már házasságból Magyarországon, ennek hátterében valószínűleg inkább a családtámogatások feltételei állnak, mint a házasodási kedv fellendülése.
A boltok akciózását szigorítja egy új, uniós és magyar jogszabály: mostantól új időszámítás kezdődik.
Az elmúlt években szinte már tényként kezeltük, hogy a magyar-román határon élők átjárnak bevásárolni Romániába. De vajon ez még mindig így van?
Megérkezett Magyarországra a Zalando nevű divatáruház, ami tavaly már sikeresen terjeszkedett a régió egyéb országaiban is.
Mesterterv elkészítésére biztatnák Pintér Sándort, aki belügyminiszterként felel majd az egészségügyért is.
Az infláció mindenhol érezteti magát, mind a szektorokat nézve, mind pedig földrajzilag.
Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.
Nemrég néhány olyan új gyógyszer is teljeskörű finanszírozást kapott, melyek korábban egyedi méltányossági kérelem alapján voltak csak elérhetőek.
A spárga hazai fogyasztása alacsony, a termés döntő hányadát külföldre szállítják.
A NBB részvényesei Bulgária, Kuba, Csehország, Magyarország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia és Vietnam, de a háború miatt a románok, csehek, bolgárok, szlovákok kilépnek.