Megkapta az engedélyt az iváncsai akkugyár: mérgező, rákkeltő anyagokkal is fognak dolgozni
A dokumentumok szerint mérgező, rákkeltő anyagokkal is fognak dolgozni, a vállalat pedig évente 29 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezésével számol.
A dokumentumok szerint mérgező, rákkeltő anyagokkal is fognak dolgozni, a vállalat pedig évente 29 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezésével számol.
Mérgező halra lépett egy magyar turista Horvátországban, lába bedagadt és kínzó fájdalmat érzett. Kiderült, a pókhal mérgére nincs ellenszer, marása halálos is lehet.
Magyarországon a korábban tetőfedésre, burkolásra és szigetelésre alkalmazott azbesztet az egészségkárosító hatása miatt 2005 óta tilos felhasználni az építőiparban.
A jó idő beköszöntével egyre többen vágnak bele az otthonuk energetikai felújításába, azonban a nem szakszerűen elvégzett energetikai beruházások komoly veszélyt jelentenek.
A lakott területhez közeli ipari tevékenység talajvízre gyakorolt esetleges hatásait ellenőrizték.
Egy biztos, nem szabad félvárról vennünk, hogy a kertben található növények közül bizony némelyik súlyos egészségkárosodást okozhat. Kósa Dániel kertészmérnök a HelloVidék kérésére összeállított egy listát.
A magasabb glikoalkaloid bevitelre kialakuló mérgezés tünete a keserű vagy égő érzés a szájban és influenzához hasonló tünetek.
Igaz az, hogy a a csapvízben lehetnek hormonok és antibiotikum-maradványok is? Kiderült!
Összegyűjtöttünk 10+1 szakértői tippet, aminek a segítségével minimalizálhatjuk az otthoni méreganyagok kockázatot.
A mérges dajkapók csípése és a sárga dajkapók csípése: mit tegyünk dajkapók csípés esetén? Milyen pók tévedt a szobába, mit tehetünk a sárga dajkapók invázió ellen?
Óriási tévhitben vannak a magyarok, 19 százalékuk azt hiszi, megérezné a mérgező gáz szagát.
A Pepco újabb terméket hívott vissza, ezúttal szilikonból készült muffinsütőformát.
A szongáriai cselőpók akár 4 cm-es testhosszával Magyarország legnagyobb termetű pókfaja, védett és ártalmatlan.
A minap adtunk hírt arról, hogy Tarnazsadányt ismeretlen pókok lepték el, riadalmat okozva a lakosság körében. Olvasónk hasonló pókot talált a helytől több mint 100 kilométerre a hátizsákján.
Egy kisgyermekeknek gyártott ivópohárral van gond, az egyik bútoráruházba kell visszavinni.
Tarnazsadány önkormányzata Facebook-oldalán hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a település közepén lévő tó környezetében furcsa pókok jelentek meg, amelyek a lakóházak udvarára, de még egyes lakóházakba is beköltöztek.
A gyümölcsök az egészséges táplálkozás fontos részét képezik. Tele vannak létfontosságú tápanyagokkal, vitaminokkal, amelyek szükségesek testünk egészséges működéséhez. Ilyen gyümölcs a birs is.
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a 2023.10.24-i minőségmegőrzési idővel rendelkező termékeket ne fogyasszák el.
Komoly minőségi kifogásokkal élt egy ellenőrzés, mikor a magyar boltokban kapható mézeket vizsgálta.
Szalmonella lehetséges előfordulása miatt hívta vissza az eperlevél elnevezésű száraztésztáját az Auchan – figyelmeztetett a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (Nébih) ma.