Több tízezer magyar megélhetése került veszélybe: boltbezárási hullám jön a kötelező akciókkal?
A kisebb boltok haláltusáját hozhatja a két nap múlva induló újabb akciós etap - ezt mondták a szakemberek a két nap múlva induló kötelező akciókról.
A kisebb boltok haláltusáját hozhatja a két nap múlva induló újabb akciós etap - ezt mondták a szakemberek a két nap múlva induló kötelező akciókról.
Lázár Jánosnak meg kell határoznia, melyek azok a nyersanyagok és termékek, amelyekre elővásárlási jogot formálna a magyar állam.
Orbán Viktor engedélye kellett ahhoz, hogy végre otthonról dolgozhasson az az alkalmazott, aki állami tulajdonban lévő cégnél vagy kormányzati igazgatási szervnél vállalt munkát.
Kormányhatározattal gyorsítják fel a budapesti Hős utcai nyomortelep kiürítését.
Ősztől kezdődhet meg a napelemes felfüggesztés fokozatos megszüntetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Átvállalja a kormány a vasmű dolgozóinak fizetését, utána pedig stabil működést biztosító tulajdonost szeretnének.
Gulyás Gergely a ma reggeli kormányinfón bejelentette, hogy nem változik a távhő ára és a kormány tűzifaprogramot hirdet.
A kormány növelné a mátrai erőmű áramtermelését, azonban komoly problémát jelent, hogy az utóbbi évtizedekben a kőszénbányák nagy részét bezárták, vájárok pedig ma már alig vannak.
A Kormány 260/2022. (VII. 21.) Korm. rendelete a különleges földgázkészlet létrehozásáról érdekes részleteket tartalmaz.
Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án, Budapesten.
Szombaton nyitnak a teraszok, később kezdődik a kijárási tilalom - jelentette be az április 22-én tartott Kormányinfón Guláys Gergely.
felhívja a minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy
Itt vannak a konkrétumok.
A jogosultak fele nem kapcsolt időben, nem is kapnak pénzt.
Több ezer embert kell elbocsátani!