Megindult a roham a roham a magyar boltokba a jó idővel: ezek lehetnek a nyár slágertermékei
A nyári hónapok során a különböző ventilátorok, léghűtők és mobilklímák abszolút sztárterméknek számítana.
A nyári hónapok során a különböző ventilátorok, léghűtők és mobilklímák abszolút sztárterméknek számítana.
Bár a legnagyobb tésztaleves-rajongónak az ázsiai országok számítanak, Magyarország is bekerült a TOP50 országba, ahol a legnagyobb a kereslet az instant iránt.
Többek között a növekvő hitelkamatok miatt alapból egyre több ember tolódik át a bérleti piacra, a kínálat pedig nem tudja felvenni a versenyt a kereslettel.
Bár a kereslet jelentősen visszaesett a nyaralók iránt, az árak ezt még nem egészen követték le.
a 2022. évi forgalom végül – a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH) eddig feldogozott adatok szerint – legalább 10 százalékkal maradt el az előző évitől.
Áprilisban a vevők az egy évvel korábbinál 35 százalékkal szélesebb kínálatból választhattak a lakáspiacon. Az áprilisi kereslet az egy évvel korábbitól harmadával elmaradt.
Amióta 2022 második negyedében először csökkent a kereslet, a hazai lakáspiac fő kérdése az, hogy mi lesz a fordulatból: válság, vagy csak megtorpanás?
Az idei első negyedévben a felmérések szerint a kereslet számottevően csökkent a csereként vásárolt, azaz nem az autógyáraknak értékesített abroncsok utáni érdeklődés.
Felértékelődik ebben a piaci környezetben a munkaerő-kölcsönzők szerepe a régióban.
Így alakulhat az infláció Magyarországon. Messze nem lélegezhetnek még fel a magyar családok.
Márciusban már az ébredés jeleit mutatta a főváros és az agglomeráció használtlakás-piaca.
50 forinttal drágulhat az üzemanyag a következő két hónapban Magyarországon a szakértők szerint.
15 éve nem látott mértékben emeltek áraikon a szolgáltatók Magyarországon. 2023 igazi luxusa: mozi után a gyógyfürdő büféjében ebédelni, miközben otthon megy a felújítás.
Ha álmodtak is valaha arról a Velencei-tó partján, hogy egyszer majd versenyre kelnek a Balatonnal, ma már az ingatlanpiac is azt mutatja.
Az építőiparban láthatóan visszaesett a kereslet és maga a vásárlóerő is: a piac tehát erőteljesen szűkült az elmúlt egy évben.
A legnépszerűbb magyarországi klímamodell közel 50 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint tavaly év végén.
Már április első hetében megvolt a 4 milliomodik áruházi látogató a MediaMarkt üzleteiben.
A nyaralók iránti kereslet országszerte átlagosan 50 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a Balaton mellett és a Tisza-tó környékén visszafogottabb, 30 százalékos volt a visszaesés.
Márciusban már 200 ezer eladó vagy kiadó lakást hirdettek meg, ez megfelelő alapot nyújthat egy tartós lakáspiaci élénküléshez.
A statisztikai adatok szerint a gyermekvállalás egyre későbbre tolódik, Magyarországon jelenleg a párok átlagosan 31 éves korukban várják az első gyermeküket.