24 °C Budapest
Ráadásul, busás belépő illetménnyel számolhat minden, szolgálatra alkalmasnak bizonyuló katona, aki a február 12-ei bevonulásra jelentkezik.

Több ezer katona lépett be a Magyar Honvédségbe 2023-ban: mutatjuk, miért

MTI
2023. december 31. 18:32

A Magyar Honvédség idén mintegy 4 ezer új katonát üdvözölhetett soraiban - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint.

Az év során megtett erőfeszítések és az országos toborzókampány kiemelkedő sikerei jelzik, hogy a katonai pálya iránti érdeklődés továbbra is erős és növekvő

- fogalmazott a honvédelmi miniszter a közleményben.

Mint írták, az év elején indított országos toborzókampány, amely során számos platformon jelent meg a Magyar Honvédség, az online és offline médiában, valamint iskolai előadásokon keresztül is elérte a leendő katonák széles körét.

Az év során az iranyasereg.hu oldalra több mint 500 ezerszer kerestek rá, a toborzók pedig több mint 42 ezer hívást fogadtak, és a toborzóirodák forgalma érezhetően megnőtt

- ismertette a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, hogy az év kiemelkedő eseményei közé tartozott az augusztus elejétől szeptember közepéig tartó időszak, amikor mintegy 1500 új katona csatlakozott a Magyar Honvédséghez.

Az "Embert a vasra!" kampány jelentős sikerét bizonyítja, hogy ezen időszakban, szeptember 11-én és 12-én több mint 500 újonc vonult be, elsősorban a Lynx harcjárművekkel felszerelt MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz, továbbá Önkéntes Katonai Szolgálatra és a más helyőrségekben szervezett alapkiképzésekre

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- tették hozzá.

A négyezres számban minden szolgálatvállalási jogviszony benne van: a tartalékos, a szerződéses katonák és az altiszt- és a tisztképzést megkezdők is. A toborzási sikerek közé tartozik, hogy idén több mint 200 fiatal kezdte meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudomány és Honvédtisztképző Karának katonai szakjain

- hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Hozzátette, az "Embert a vasra!" toborzókampány folytatódik, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró lövegek leendő kezelőit szólítja meg a HM, amely felhívásra már 149-en jelentkeztek. Ennek kapcsán a tárcavezető a közlemény szerint kiemelte, e szép feladat megfelelő illetménnyel párosul:

bruttó 737 ezer forint belépő illetménnyel számolhat minden, szolgálatra alkalmasnak bizonyuló katona, aki a február 12-ei bevonulásra jelentkezik a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár tüzérosztályába.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom