A lakosság 85%-a támogatja, hogy a dolgozók maguk dönthessenek arról, mikor és mennyit dolgoznak.
Nem csak a katasztrófavédelem, a tűzszerészek is dolgoztak: több mint 700 esethez riasztották már őket
Idén már több mint 740, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 117 eset igényelt azonnali intézkedést. A tűzszerészek által eddig hatástalanított, illetve elszállított, jellemzően második világháborús katonai robbanótestek össztömege meghaladta az 5,5 tonnát - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede pénteken a Facebook-oldalán.
Azt írták: a legtöbb bejelentés idén Fejér vármegyéből érkezett, ahova eddig 114 alkalommal hívták a tűzszerészeket feltételezett robbanóeszközhöz, 32 eset igényelt azonnali intézkedést. Csak májusban 139 bejelentés érkezett az alakulathoz, 31 esetben volt szükség az állampolgárok biztonságáért soron kívüli intézkedésre.
A mentesítések során előkerült, csaknem 1,6 tonnányi robbanóeszközt több mint 200 kilogramm robbanóanyag segítségével semmisítették meg a katonák - tették hozzá. Emlékeztettek: Csepelen a Fácánhegyi úton egy második világháborús eredetű, 100 kilogrammos szovjet légibomba került elő éles gyújtószerkezettel, Gödöllőn pedig egy 25 kilogrammos szovjet légibomba.
A Heves vármegyei Vécs külterületén mezőgazdasági munkák közben bukkantak második világháborús robbanóeszközökre. A helyszín a tűzszerészeknek számára nem ismeretlen - írták -, ugyanis az egykor a közelben álló lőszerraktárt a szovjetek korábban felszámolták, az ott tárolt eszközöket robbantógödrökbe helyezték és felrobbantották. A szétszóródott, fel nem robbant robbanótestek, lőszerek mentesítését a mai napig végzik a tűzszerészek - jegyezték meg.
Vécs külterületén négy helyszínen 25 tüzérségi gránátot és egy kézigránátot azonosítottak. A korábbi robbantógödrökből előkerült eszközök nagy része magyar gyártmányú romboló, repesz, páncéltörő vagy légvédelmi repeszgránát volt, de az előkerült eszközök között ritkaságnak számító, három német 10 centiméteres páncéltörő és három cseh gyártmányú, 10 centiméteres repeszgránát is előkerült. Egy rossz állapotú 36M Vécsey kézigránátot a helyszínen semmisítettek meg, a többi robbanóeszközt a katonák a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították, későbbi megsemmisítésre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kiskunfélegyházán a Nádasdi utcai temetőben sírfeltárások folynak, ott fél kilogrammnyi 31M éles karabélylőszert találtak, amelyek egy 31M magyar golyószóró fegyver maradványainak közeléből kerültek elő. Az éles lőszereket a tűzszerész katonák későbbi megsemmisítésre elszállították, a hatástalanított fegyver maradványát pedig a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai veszik majd át.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







