Ennek nem lesz jó vége: nyakunkon lehet az iPhone hiány
A kínai vírushelyzet miatt az apple számos okoseszközének gyártásával lehetnek gondok.
A kínai vírushelyzet miatt az apple számos okoseszközének gyártásával lehetnek gondok.
Kína bele akar szólni a világrend alakításába. A világrend pedig nem lesz ugyanolyan, mint volt.
Kérdés, hogy Magyarország ebből a konfliktusból mennyire tud majd kimaradni, mindenesetre a "harcok" már majd minden fronton tartanak
A leggyakrabban hamisított, veszélyesnek is minősülő árucikkek között a leggyakoribbak a parfümök, a kozmetikumok, a ruházati cikkek, a játékok, a gépjármű-alkatrészek és a gyógyszerek.
Ami a fenntarthatósági trendeket illeti, Ázsia el van maradva a fejlett piacok mögött.
A vállalkozások bezárnak, a gyárak felfüggesztik működésüket, a fuvarozók pedig az alacsonyabb keresletre reagálva csökkentik a kapacitást.
A kínai korlátozások miatt emelkedik a légi teherszállítás díja, már most kilónkénti 9,59 dollárnál tart.
Az előttünk álló évet a különböző országok pénzügypolitikájának irányítói előtt álló nehéz döntések sora fogja meghatározni.
Senki sem gondolhatja, hogy Hegyeshalomnál megáll majd a vírus.
Az e-kereskedelem vám- és áfaszabályai jelentősen megváltoznak: a 2021. július 1-jén érvénybe lépő rendelet alapján minden terméknek, amelyet az Európai Unióba importálnak, vámkezelésen kell átesnie, minden termékre meg kell fizetni az áfát.
Kínából 2019-ben 8,5 milliárd dollár értékű import áru érkezett Magyarországra.
A legfontosabb kérdések és válaszok a Sinopharm vakcináról: mik a mellékhatások, tapasztalatok? Sinopharm oltóanyag és az alkohol fogyasztás, mutatjuk a betegtájékoztatót is!
Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását.
Arra volt kíváncsi, hogy termelődött-e ellenanyag a vérében, és arra is, hogy kifejlődött-e benne sejtes védekezés.
Csere történt, a háziorvos nagyon sajnálta a dolgot, tanácsot kért egy immunológustól.
Csak akkor van értelme EU-n kívüli forrásból az újabb vakcinabeszerzésnek, ha azok időben jelentenek segítséget.
Hatásos a vizsgálatok szerint a Sinopharm és a Sinovac védőoltása.
Kedden érkezett 550 ezer adag.
Van, amelyiket a legidősebbeknek, és van, amelyiket krónikus betegségek esetén nem javasolják.
2,5 millió magyart olthatnak be ezzel.