Időzített bomba a költségvetésben: mit csinál a kormány a jegybank brutális mínuszával?
Durva mínuszban lehet a jegybank, amit a törvény szerint az államnak kell feltőkésítenie. De van-e minderre forrás:
Durva mínuszban lehet a jegybank, amit a törvény szerint az államnak kell feltőkésítenie. De van-e minderre forrás:
100 bázisponttal csökkent a kamatfolyosó felső része. A szakértők szerint ezzel az MNB a várt ütemben folytatja a májusban megkezdett normalizációs ciklust.
100 bázisponttal csökkentette az MNB az O/N fedezett hitel kamatát: így 19,5-ről 18,5 százalékra mérsékelte az értéket.
A társaság korábban jogszerűen működött, később azonban - miután a kiemelt közvetítői jogviszonya megszűnt - engedély nélkül folytatta a pénzváltási tevékenységét.
2000 milliárd körüli mínusz jöhet össze ebben az évben, és nehezíti a helyzetet, hogy a veszteséget az államnak kell kifizetnie.
Az komoly ihívások idején is megőrizték pénzügyi stabilitásukat a nem banki intézményi befektetők a tavalyi évben - ezt közölte a jegybank.
A társaság magyar ügyfeleinek a szlovák felszámolónál kell majd jeleznie követelési igényét.
Már húsz ország vezette be az eurót az EKB 25 évének fennállása alatt, valamikor Magyarországnak is meg kell ezt lépnie a jegybankelnök szerint.
Történelmi veszteséggel zárta a tavalyi évet a Magyar Nemzeti Bank, a kormánynak pedig a jegybanktörvény értelmében fizetnie kellene, de nem valószínű, hogy fog.
Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt.
Erősödésnek indult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a jegybank piaci várakozásoknak megfelelő keddi kamatdöntését követően a bankközi devizapiacon.
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 13,0 százalékos szintjén keddi kamatdöntő ülésén.
Nem az alelnök, hanem Matolcsy György személyesen tartja majd a tájékoztatót. Vajon mit jelent be?
A jegybank 2015-ban vezette be az adósságfék szabályokat -hitelfedezeti mutatót (HFM) és jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót.
Magyarország januárban 4,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki dollárban jegyzett kötvényeket, ami az idei devizafelvételi szükséglet jelentős részét fedezte.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) alapításának 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új 50 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot.
Az MNB kiemelt figyelemmel kíséri az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésének folyamatát, az MBH Bank Nyrt. létrejöttét.
Csökkentette az egynapos hitel kamatát a Monetáris Tanács az eddigi 25 százalékról 450 bázisponttal 20,5 százalékra
Az alapkamatot még nem, de az egynapos betéti tendert várhatóan visszavágja holnap a jegybank monetáris tanácsa.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 16,3 millió forintos bírságot szabott ki az Equilor Alapkezelő Zrt.-re elsődlegesen javadalmazás és tőkemegfelelés területeken.