Óriási razzia indul hétfőtől a magyar utakon: az ilyen sofőröket vadásszák majd a rendőrök
Országosan ellenőrzik az egyenruhások a járművezetőket 2023. december 11. és 17. között.
Országosan ellenőrzik az egyenruhások a járművezetőket 2023. december 11. és 17. között.
A rendőrség közzétette, hányszor használtak az autósok ellenőrzésekor alkoholszondát. A Vezess.hu pedig azt, hogy mely vármegyék sofőrjei ültek legtöbbször ittasan a volán mögé.
A nyáron jelent meg a hír, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium foglalkozik a zéró tolerancia felülvizsgálatával az autót vezetők esetében.
Bár a borászok szerették volna elérni, úgy tűnik, mégsem lazítanak a közlekedésitörvény ittas vezetésre vonatkozó szabályain.
Néhány sör után elektromos rollerezett, ezért az autóvezetéstől is eltiltottak fél évre egy szombathelyi férfit.
Több mint 10 százalékkal többen sérültek meg közlekedési balesetben Budapesten az idei első negyedévben, mint 2022 első három hónapjában.
Az Európában a legszigorúbbak közé tartozó szabályozás megváltoztatására már számos alkalommal történt kísérlet.
Közvetlenül az édesség elfogyasztása után bejelez a konyakmeggyre a rendőrségi szonda, de pár perccel később már nem - mondta Szécsi Tibor rendőr-alezredes.
Állítása szerint csupán konyakmeggyet evett, ezért jelzett be a szonda. Valóban csak az édesség miatt került bajba az énekesnő, vagy csak kifogást keresett?
Bevonták Zalatnay Sarolta jogosítványát ittas vezetés miatt. Az énekesnő egy buliról tartott haza, ahol elmondása szerint mindössze pár szem konyakmeggyet fogyasztott.
Sok autósnak sikerült nagyon jól a tavalyi év utolsó bulija Budapesten.
Aki nem otthon búcsúztatja az óévet, annak rendszerint problémás a kérdés: hogyan menjek haza? Hát, ha alkoholos pezsgővel koccintottál, eszedbe ne jusson saját autóval! Elrettentésül hozzuk a vidéki statisztikákat!
Miután Oláh Gergő nemrég 3 napot is eltöltött a fogdában, miután jogosítvány nélkül vezetett. Ennek kapcsán a Bors most összeszedte, hogy mely sztárok kerültek hason ló helyzetbe.
A Vas megyei baleset egyetlen túlélője annyira ittas volt, hogy azt hitte, kidobták az autóból. Valójában kirepült a járműből.
A kétnapos ellenőrzés során egy gépkocsivezetőt elfogtak, mert eltiltás hatálya alatt vezetett, egy embert pedig előállítottak ittas vezetés miatt.
Az alkohol fogyasztása után hozott hibás döntéseinkkel, így az ittas vezetéssel nem csak magunkat, hanem a környezünkben másokat is veszélybe sodorhatjuk.
2022 II. negyedévében, a 11%-kal megnövekedett forgalom mellett 8,6%-kal több, 4057 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt. Az elmúlt három év azonos időszakára visszatekintve ez a legmagasabb esetszám.
Ékes példája, hogy milyen komoly baleseti tényező az ittasság, amellyel nemcsak magukat, hanem a többi közlekedőt is komoly veszélynek teszik ki az ilyen járművezetők.
Országszerte ellenőrzések várhatóak a hosszúhétvége során. Aki bódult állapotban ül a volán mögé akár több évre is börtönbe kerülhet!
A biztosítók az ittas vezetőket egyértelműen kizárják a kártérítésből, és ez nemcsak az autóvezetőket, de az ittasan kerékpározókat, elektromos rollerrel közlekedőket is érinti - figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.