A most átlépett egymilliárdos álomhatárral Desh abszolút magyar rekordernek számít.
Miután Oláh Gergő nemrég 3 napot is eltöltött a fogdában, miután jogosítvány nélkül vezetett. Ennek kapcsán a Bors most összeszedte, hogy mely sztárok kerültek hason ló helyzetbe, azaz kik voltak azok az utóbbi években, akiknek a hatóságok bevonták a vezetési engedélyüket.
Oláh Gergőnek bevonták a jogosítványát, miután többször is átlépte a sebességhatárt és egyéb szabálysértéseket is felhalmozott. Ennek ellenére az énekes az ünnepek előtt az énekes mégis a kormány mögé ült, így három napot kénytelen volt a fogdában tölteni. Azonban nem ő az egyetlen magyar celeb, aki jogosítvány nélkül vezetett.
Ambrus Attilát 1 millió forintra büntették
Három évvel ezelőtt csupán párszáz métert vezetett a Viszkis, azonban sajnos ittasan. A rendőrség el is vette a jogosítványát, ráadásul pénzbírságot is kapott. Ha pedig mindez nem lett volna elég a bíróság utánképzésre és vizsgára is kötelezte őt, melynek a költségeivel a kaland közel 1 millió forintjába került Ambrus Attilának.
Kabai Lászlónak az autóját is hátra kellett hagynia
Az Irigy Hónaljmirigy dobosát, Kabai Lászlót még 2017-ben szondáztatták a rendőrök egy közúti ellenőrzés során, ami ki is mutatta, hogy a zenész alkohol befolyása alatt ült a volán mögé. A helyszínen elvették tőle a jogosítványt és az autójába sem ülhetett vissza. A dobos elmondása szerint 1-2 sört ivott csak az eset előtt, és 6 órát várt, mire autóba ült volna, azonban ez kevésnek bizonyult.
L.L. Junior másokat is veszélyeztetett
A zenészt 240 órányi közmunkára és 300 ezer forintnyi pénzbírságra ítélték és még a jogosítványát is bevonták, miután ittas állapotban még 2014 decemberében balesetet okozott. Junir az ominózus reggelt megelőző este felesezett és borozott, azonban el kellett mennie gyógyszerért. Ekkor csúszott meg és ütközött neki egy másik járműnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Zámbó Krisztián nem régóta vezethet újra
Zambó Jimmy fia, Krisztián körülbelül egy éve kapta vissza a jogosítványát, miután 4 évre bevonták azt. Az énekes ittas állapotban vezetett, ráadásul áthajtott egy piros lámpán is másokat veszélyeztetve.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







