Őszig nem csökkennek a magas élelmiszerárak? Még hónapokig fizethetnek többet a vásárlók
A körforgásos gazdálkodás sokat számít a fenntarthatóság szempontjából ebben a baromfiágazatban.
A körforgásos gazdálkodás sokat számít a fenntarthatóság szempontjából ebben a baromfiágazatban.
A szakértő szerint prózaibb okok állnak bizonyos élelmiszerek drágulásának mérséklődése mögött, mint az, hogy az üzletekre hatott volna a GVH szigora.
Ami pár éve még luxusingatlannak számított, ma már alap: vidéki nagyvárosok lakóparkjaiban a 60-80 milliós, használt családi ház sem számít különlegesnek. Válság és infláció közepette mi jellemző most a vidéki ingatlanpiacra?
Utolsóként a DIGI Távközlési Kft. is bejelentette, áremelésre készül.
Nem csak a sonkaimádók járhatnak jól, hanem az alternatív étrendet követők is.
Márciusban már 200 ezer eladó vagy kiadó lakást hirdettek meg, ez megfelelő alapot nyújthat egy tartós lakáspiaci élénküléshez.
A közgazdász professzor kifejtette, nem valószínű, hogy év végére egyszámjegyű legyen az infláció, de az árstopot szerinte el lehet törölni, az nem okozna nagyobb kiugrást.
A megugró kiskereskedelmi árakkal párhuzamosan nőtt Magyarországon is a bolti lopáspk száma.
Nem a nyugdíjprémium elmaradása az igazi gond, hanem az, ha az inflációs várakozások nem teljesülnek.
Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 1,3, az exportértékesítésiek 2,6%-kal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 2,2%-kal mérséklődtek.
Márciusban 6,9 százalékra csökkent az infláció az euróövezetben a februári 8,5 százalékról, miután októberben még rekordszinten, 10,6 százalékon állt.
Szokás szerint pénteken reggel interjút adott a Kossuth rádióban Orbán Viktor. Ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják kivezetni az árstopokat és a banki kamatstopot - mondta.
A helyzet felmérése érdekében felkerestünk esküvői szolgáltatókat, hogy megtudjuk, milyen szezonra számítanak 2023-ban és hogyan próbálják meg átvészelni az évet.
A Pénzcentrum megyei bontásban vizsgálta meg a statisztikai hivatal kereseti adatait, és mint kiderült 13 megyében az országos átlag alatti mértékben emelkedtek a nettó fizetések.
Március 29-én tartott sajtótájékoztatót a Magyar Édességgyártók Szövetség, beszámoltak a húsvéti várakozásokról, de a legnagyobb ágazati nehézségekről is.
Nem kizárt, hogy még három hónappal, tehát összességében még fél évvel meghosszabbítják az árkorlátozásokat.
A legnagyobb visszaesés az építőiparban, az ingatlan-szektorban és a kereskedelemben várható.
A keresetek vásárlóereje nagyon nagy mértékben csökkent, 7,6 százalékkal volt kisebb, mint az előző év azonos időszakában.
Egyre nehezebb helyzetben vannak a nyugdíjasok a társadalom aktív rétegéhez képest, hiszen őket a jelenlegi magas inflációs környezet sokkal nagyobb kihívás elé állítja.
A fundamentális inflációs kilátások az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartását indokolják.