Ez most komoly? Lassan már így is nehéz lesz bevásárolni Magyarországon
Borúlátóvá tette az e-kereskedőket a lassuló növekedés és a romló kilátások.
Borúlátóvá tette az e-kereskedőket a lassuló növekedés és a romló kilátások.
Az OECD szerint 2020 novembere óta először jegyeztek fel lassulást, de nem nálunk.
Ezen a héten jelent meg a KSH kimutatása a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról, amely rendszerint meghatározza, mekkora lesz a nyugdíjemelés mértéke novemberben.
A mezőgazdasági termelői árak 2022 első félévében 40 százalékkal nőttek.
Madár István és Szabó László vitatták meg a gazdaság jelenlegi helyzetét, a háborús hatásokat és az orosz energiahordozóktól való függetlenedés lehetőségét az InfoRádióban.
A Nyugdíjasok Országos Képviselete is megszólalt a nyugdíjak brutális gyorsaságú elértéktelenedésével kapcsolatban.
Az idei rendkívüli aszályos nyár a hazai káposzta-termelőknek sem kedveztek, gyakorlatilag állandó öntözésre volt szükség. Ahogy egy vecsési őstermelő a HelloVidéknek elmondta, muszáj lesz idén árat emelniük. De milyen lesz az idei termés?
Három-öt éven belül eljön a kötvénytúlsúlyos befektetések ideje, melyekkel szép hozamot lehet elérni.
Újra bevezetik a 12 hónapos diszkont kincstárjegy hozamához kötött, változó kamatozású 3 éves Bónusz Magyar Állampapírt is.
Az infláció tovább robog, a nyugdíjkorrekcióknak emiatt a nyár végére nyoma nem látszott már a nyugdíjak vásárlóértékét nézve.
Mit hoz a jövő? A Német Turisztika Hivatal vezetőjével beszélgettünk a nyaralás új formáiról.
A nyugdíjemelés a KSH-gyorstájékoztató alapján várható mértékében semmire nem lesz elegendő, csak az indulatok felkorbácsolására.
A magyarok körében 34 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy az árak emelkedése az elmúlt egy évben meghaladta a 30 százalékot.
Idén nem csak a kenyér ára nőtt 64%-kal, hanem a pékek fizetése is szinte duplázódott.
Az infláció tovább gyorsult augusztusban, az elemzők szerint pedig még messze van a növekedésnek a vége. A leghamarabb jövő év elején lélegezhetünk fel.
Bár az éves átlagos infláció mértéke friss adatok szerint 15,6 százalékos, addig egy-egy bevásárlás során ennél sokkal magasabb drágulással találják szembe magukat a magyarok.
Íme, a legfrissebb KSH-adatok, amiből egyértelműen látszik: óriási méreteket öltött a magyar infláció. Egyre reménytelenebb az infláció elleni küzdelem, újabb rekord dőltek meg augusztusban.
Kezdeményezik továbbá azt is, hogy a nyugdíjprémiumra betervezett 68,5 milliárd forint céltartalékból az átlag alatti nyugellátásban részesültek kapjanak soron kívüli emelést.
Ha idén is a megszokott rendben, novemberben inflációkövetően emelik a nyugdíjakat, akkor a korábbi számítások szerint 1,8 százalékos emelésre számíthat közel 2 millió magyar nyugdíjas. Az átlagos nyugdíj összege így 182 ezer forintra emelkedhet.
A nyugdíjemelés mértéke 2022-ben összesen 10,7 százalék lehet, ebből ősszel 1,8 százalék érkezhet, viszont messze még a november.