New Forint 2014

Brutálisan átszabta a költségvetést a kormány: 2023 kemény év lesz mindenkinek

2022. december 30. 08:32

Tegnap este jelent meg a módosított jövő évi módosított kültségvetés, melyet most először rendeletben hirdetett ki a kormány, amire korábban még nem volt példa. A jövő évi büdzsében olyan sok módosítást hajtottak végre, hogy rá sem lehet ismerni – írja a Portfolio.

Ugyan nyáron már elfogadta a kormány a jövő éves költségvetési tervet, azonban jól látszott, hogy a többek között a váratlanul magas infláció és az energiaárak elszállás miatt újra kell kalibrálni a büdzsét. A változtatásokat egész év végéig húzták, a határidő lejárta előtt két nappal, azaz tegnap este hozta nyilvánosságra a módosító rendeletet. Annyi minden változott a büdzsében, hogy lényegében egy teljesen j költségvetésről beszélhetünk a korábbihoz képest. Ráadásul a rendelet viszonylag kevéssé részletezi az új tervet, például hiányzik belőle a költségvetés mérlegét bemutató táblázat is.

Az egyik legfontosabb változás, az eredetileg a GDP 3,5%-ában meghatározott hiánycél 3,9%-ra történő emelése nincs benne a rendeletben, tehát nem tudni, milyen lesz a hiány szerkezete. Az új költségvetésben a korábbihoz képest nagyot nőttek a közvetlen bevételek, aminek az oka, hogy szinte minden téren magasabb befizetési arányt várnak, de magasabb lett a rezsivédelmi alapra szánt összeg is. Különösen a különadókból és az áfából befolyó összeg lett nagyobb, amit a magas inflációnak lehet betudni. A bevételi oldal újratervezésével kapcsolatban elmondható, hogy a kormány aktívan és passzívan is tett a költségvetési egyensúlya helyreállításáért.

A közvetlen kiadásoknál viszont jelentős növekedést láthatunk, amit a a Rezsivédelmi Alapnak, valamint a Honvédelmi Alapnak nyújtott támogatás okoz, összesen közel 1500 milliárd forint értékben. Szintén nagyobb tételt jelent az uniós fejlesztések során elkönyvelt 460 milliárd forintnyi többletkiadás, ezt azonban később utófinanszírozza az Unió. Összefoglalva  rezsikiadások, az infláció miatti magasabb nyugdíjkiadások, magasabb kamatkiadások, megnövelt tartalékképzés mind növelik a kiadási oldal mérlegét, azonban eközben a kormány néhány egyéb kiadásnövelő tételt is elrejtett az új költségvetésbe, és ezekre magyarázatot egyáltalán nem ad.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20