Beindult a toborzás: rengetegen jelentkeznek most ezekre az állásokra
Sok jelöltet vonz a skandináv munkakultúra a cég elmondása szerint, ahol a fluktuáció is kisebb, mint más üzletekben.
Sok jelöltet vonz a skandináv munkakultúra a cég elmondása szerint, ahol a fluktuáció is kisebb, mint más üzletekben.
Nem a magyarok a leghűségesebb munkavállalók Európában, a statisztikák alapján ugyanis elég keveset maradunk egy munkahelyen.
Túl alacsony a visszajelzési kultúra itthon, pedig a dolgozók bizalmát kiépíteni nagyon nehéz, elveszíteni viszont egy pillanat műve.
Kevés a pályaelhagyó is.
Az új munkahelyekre azonban már teljesen új elvárásokkal és megújult szemlélettel érkeztek.
A legfontosabb toborzási eszköz tavaly a munkavállalói ajánlás volt, és ez továbbra is fontos gyakorlat a legmegfelelőbb jelöltek megtalálásában.
Sokkal nehezebb a pandémia kirobbanása óta megfelelő jelöltet találni egy-egy pozícióra. Sok cégnél teljes munkaidőben home office-ban dolgoznak az alkalmazottak.
A repülőtér-üzemeltető februárban sikeresen megállapodott az üzemi tanácsokkal és szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről.
Jogszerű a mozdonyvezetők sztrájkja. Döntött a Fővárosi Ítélőtábla és másodfokú végzésében helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát.
A 2021. november–2022. januári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 183 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8% volt.
Egy középiskolai tanár a garantált bérminimum 1,6-szorosát, egy törvényhozó, miniszter, államtitkár átlagosan több mint 5-szörösét kereste meg 2020-ban.
Egyre gyakoribb, hogy a rátermettebbek maguk végzik el szinte a teljes felújítást, kezdve a villanyszereléstől a burkolási munkálatokon át a szobafestésig.
Megkezdődött a "munkavállalók lázadása": egyre nagyobb beleszólást kérnek a dolgozók hogyan, honnan és mikor végzik a feladataikat.
A programra jelentkező, angolul jól beszélő és a 18. életévüket betöltött magyar fiatalok minimum 9 hétre kaphatnak munkavállalási lehetőséget az USA különböző gyermektáboraiban.
Rákos Tímeával a PwC korábbi, és Hinterstein Anikóval, a cég jelenlegi HR-vezetőivel beszélgettünk a munka világáról.
Hiába várunk arra, hogy visszatérjünk az irodába, lehet, hogy ez már sosem fog bekövetkezni. Sőt, már a dolgozók diktálnak a munkahelyeknek a home office tekintetében!
Ötszörösére is nőhet a különbség az orvosok és az ápolók bére között a szakszervezet szerint.
A győri Széchenyi István Egyetemen végzett szakemberek számíthatnak a legmagasabb fizetésre a gépészmérnök és a villamosmérnök alapszakon végzettek közül.
A vállalat eddig áruházaknál tartott nyílt napokat, most viszont toborzó eseményt tart a fővárosban, amelyen bármely álláskereső részt vehet.
Ma már nem kérdés, hogy az a cég marad életben és lesz igazán sikeres a jövőben, amelyik a lehető leghamarabb alkalmazkodik a változáshoz.