Megegyezés a Tescónál: kétszer is kapnak fizetésemelést a dolgozók idén
A legalacsonyabb elérhető csomag 240 000 forint lesz, szeptembertől 248 500 forint.
A legalacsonyabb elérhető csomag 240 000 forint lesz, szeptembertől 248 500 forint.
Újra kétszámjegyű béremelésre van szükség januártól Magyarországon - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke hétfő reggel a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt három év során több mint hússzorosára bővült itthon a coding bootcampek - azaz a jellemzően 4 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok - diákjainak száma, ám a munkaerőpiac igényei ennek ellenére is kielégíthetetlenek. A hazai piacon is átlagosan 50 százalékkal emelkedik azok fizetése, akik pályát váltanak és a szoftverfejlesztői karrier mellett döntenek - hívja fel a figyelmet egy friss közlemény.
Sőt, a legtöbben stabilnak érzik állásukat és fizetésemelésre is számítanak.
A 19-29 éves fiatalok többsége dolgozik: 52 százalékuk kap főállásból fizetést, 25 százalékuk pedig mellékállásból szerez jövedelmet - derült ki egy friss kutatásból. A dolgozó fiatalok 52 százaléka számít kisebb mértékű fizetésemelésre, ez rekordmagas arányt jelent a felmérés több mint ötéves történetében.
Nem kell nagy ördöngösségre gondolni.
Jelentősebb minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jöhet jövőre is, ám a megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt a legkisebb kötelező keresetek szerepe egyre inkább csökken.
Úgy érzed, nem becsülnek meg annál a cégnél, ahol dolgozol? Úgy érzed, az eredményeid és a teljesítményed alapján indokolt lenne valamivel magasabb fizetés? Mutatjuk, mit tehetsz a cél érdekében és mire figyelj, ha bértárgyalásra kerül sor.
Áprilisban is bőven 10 százalék felett nőtt az átlagfizetés.
A tavalyinál kisebb, de még így is jelentős mértékű béremelkedésre számítanak mind az idei, mind a jövő évre vonatkozóan.
Okleveles önéletrajz-szakértő árulta el a titkot.
Július 1-jéig emelik meg bizonyos munkakörök esetében a bruttó fizetést a rendőrség helyi szervezeteinél.
Az idei bértárgyalások légkörét nagyban befolyásolta a munkaerőpiaci nyomás.
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
Az idén is jelentősen emelkednek a keresetek a vállalati szférában, országos átlagban 12-13 százalékkal nő a munkavállalók havi keresete - írja a Magyar Idők érdekképviseleti forrásokra hivatkozva.
Az álláshirdetések számának emelkedéséből jól látszik, hogy ma szinte minden területen munkaerőhiány van Magyarországon. Van olyan terület, ahol 56 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma. Ugyanakkor van olyan kategória, ahol a munkaerő túlkínálata miatt még csökkentek is a bérek.
2018 januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, illetve a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.
Harmaduk azonban még mindig a családtól kapott segítségre támaszkodik.
Tavalyhoz képest közel dupla annyi cég tervez bővülést is
Nem csak fizetéssel próbálják megtartani a dolgozókat.