Sose érezték még magukat így a magyar fiatalok: ez áll a háttérben
Mi történt?
Mi történt?
Hazánkban és a régió országaiban egy munkatárs elvesztése átlagosan 630 ezer forintba kerül egy cégnek, de a szükséges tapasztalattól és szakterülettől függően ez az összeg az 1,2 millió forintot is meghaladhatja. Emellett egy új munkatárs toborzásának és beilleszkedésének költségei minimum egy ötödét teszik ki az illető éves bérének - hangzott el a CX-Ray által szervezett Kagyló Díjátadó Gálán. Szakértők szerint a jelenlegi munkaerőpiaci kihívásokra a szervezetfejlesztés adhat választ, melynek most a legjobb gyakorlatait is díjazták. A fődíjat a Metropolitan Egyetem nyerte el.
Az, hogy kinek mennyi végkielégítés jár, elsősorban az befolyásolja, hány éve dolgozik az adott munkahelyen, azt azonban kevesen tudják, hogy a ledolgozott évek után egy, kettő, de akár három havi távolléti díj is megilleti a munkavállalót. Ám vannak bizonyos esetek, amikor egy fillért sem kaphatsz, hiába egyoldalú a felmondás.
A magyarok több mint negyven százaléka hagyta el eredeti szakmáját, vagy éppen a váltáson gondolkozik - főleg a fiatal generáció, a 20-as, 30-as korosztály fordít hátat pályájának. De vajon mi ennek az oka, hol a legégetőbb a hiányuk, és kik azok a "nullkilométeresek" - ezeknek járt utána a Pénzcentrum.
Ma lesz utoljára képernyőn a Barátok köztben Szőke Zoltán. A Berényi Miklóst alakító színész pár hónapja jelentette be, hogy kiszáll a sorozatból. Állítólag a karakter nem hal meg, csak börtönbe kerül - így nem kizárt egy későbbi visszatérés.
Fejlődésre is ösztönözhet a kilépőinterjú. A kiléptetés során a távozó munkavállalónak lehetősége nyílik a munkakörről vagy a szervezetről visszajelzést adni, és a szakmai indokkal véghezvitt munkahelyváltások miatt többször is lehet relevanciája az utólag adott visszajelzéseknek, akár a munkakört, akár a munkafolyamatot nézzük.
Nem érdemes sokáig várni az előléptetésre: egy amerikai cégvezető elárulta, szerinte mennyi idő után érdemesebb inkább másik munkahely után nézni. A szakemberek szerint akkor sem kell csalódni, ha a főnökség elutasítja a kérésedet. Cikkünkből kiderül, mit javasolnak a hozzáértők erre az eshetőségre, hogy mégis jól jöjj ki a szituációból.
Húsz év után mondott fel.
Folyamatos létszámhiánnyal küzdenek a hivatalok, és egyre több helyen okoz gondot az állami alkalmazottak felmondási hulláma. Ennek ellenére a kormány még tovább csökkentené a köztisztviselők létszámkeretét, pedig egyes megyékben már válságértekezletet hívtak össze a felmondások miatt.
A harminc és ötven év közöttiek közül meglehetősen sokan váltottak munkahelyet 2017-ben, de sokan tettek így a 18 és 30 közöttiek is. Az 50 év felettiek ezzel szemben nem hajlamosak a váltásra. Meglepő, de gazdaságilag fejlettebb régiókban alacsonyabb volt a munkahelyet váltók aránya.
Nem jött be az alkalmazottaknak a tervezett vállalati átszervezés: összeolvasztanák a munkaköröket, így az eddiginél több területen is rendelkezésre kellene állniuk. Az országszerte 16-17 ezer alkalmazottat foglalkoztató Tesco áruházlánc dolgozóinak több mint a felét érintő döntés miatt a karácsonyi bevásárlási szezonban jó néhány árufeltöltő hagyhatja el a céget, pedig a vállalat már így is égető munkaerőhiánnyal küszködik.
Mi lesz így a betegekkel?
Érdemes közjegyző előtt kötni a szerződést.
A döntés összefügg a nyár végi hangulattal.
A rendőrség szerint nem igazak a tömeges felmondásról szóló korábbi hírek.
Sokan félnek lépni, pedig folyamatosan figyelemmel követik az álláshirdetéseket. Mégis ragaszkodnak a biztoshoz, akkor is, ha az rossz. Vannak viszont bizonyos jelek, amelyek arról árulkodnak: nincs értelme hezitálni, fel kell mondani.
Ma egyre inkább jellemző, ha egy munkatárs úgy érzi, nem kap megfelelő támogatást, figyelmet, könnyen elbizonytalanodhat, és záros határidőn belül búcsút inthet a cégnek. Háromszáz, különböző szakterületen dolgozó munkavállalóval készült interjú, hogy kiderítsék, igaz-e a HR-esek körében közismert mondás: "a távozás mellett döntő alkalmazott a vezetőt, és nem a céget hagyja el".
A románoknak és az osztrákoknak bezzeg nem kell ettől tartaniuk.
Ne égesd fel magad mögött a hidakat.
Nem csak az alacsony bérek keserítik meg az őrök életét.