Fagy, eső, és egy kevés napsütés: eléggé megviccel bennünket az időjárás a jövő héten
Többször, többfelé is fagypont körül alakulnak a minimumok a jövő héten.
Többször, többfelé is fagypont körül alakulnak a minimumok a jövő héten.
Az elmúlt napokhoz képest kevésbé esős, de hűvösebb idő várható a hétvégén:
A keleti, északkeleti tájak kivételével kiadós csapadék fogja kísérni a lehűlést szerdától. Kedden még érdemes kihasználni az indiánnyár utolsó napját.
Csapadékos és hűvösebb idő várható a jövő héten, a hét második felében 0 fokig csökkenhet a hőmérséklet.
Szerdán már többnyire erősen felhős, délután sokfelé már inkább borult lesz az ég, késő délutántól a zivatar is lehet.
Zivatarokkal, sok esővel indul a jövő hét, ezzel együtt a meleg is mérséklődik. A hét második felében a maximumok már többfelé 20, a minimumok pedig 5 Celsius-fok alatt alakulnak
Alacsony a Duna vízállása, így a Ráckevei-(Soroksári-) Duna-ágon meg kell kezdeni a víz utánpótlását.
A délutáni óráktól már nem csak nyugaton, de a középső országrészben is számítani lehet a záporok mellett helyenként zivatarokra is.
A következő napokban is többfelé várható 30 fok körüli csúcsérték, és csak a hét második felében várható lehűlés.
Sokfelé esős, zivataros idővel kezdődik a hét, és egyúttal ér véget a nyár.
A kánikulától sem szabadulunk, de a zivataros időjárás is betör hazánkba a hétvége második napján.
A mostani dunai árhullám biztonsággal levezethető az árvízvédelmi töltések között vagy a kijelölt ártereken - közölte az Országos Vízügyi Főfelügyelőség (OVF).
Számos autó és autós kerül nehéz helyzetbe az utak járhatatlansága vagy a gépjármű meghibásodása miatt. Tehetünk mi is annak érdekében, hogy autónk kevésbé sérüljön.
Rövid idő alatt mintegy ötven helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt.
Felhőszakadás, tartós eső, heves zivatar, néhol hőség miatt is figyelmeztetések vannak érvényben.
Vasárnap többfelé is több eső hullott egyetlen nap alatt, mint a júliusi havi átlag - tette közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Bár lesz napsütés, az utolsó tavaszi hétvégén ismét több eső várható. Emellett továbbra is hűvösebb lesz az ilyenkor szokásosnál.
A jövő héten is változékony lesz az időjárás. A napsütéses időszakok mellett többször várható eső, akár zivatar is, és sokfelé a szél is erős, akár viharos lehet.
Maximum 20 fok körüli csúcsértékek várhatók, tehát jelentős lehűlésre nem kell számítani.
Hétvégére már jó idő lesz, de előtte még jó eséllyel megázhatunk. Az esernyőt ne felejtsd otthon.