Magyarországi gyára bezárása mellett döntött egy multi, 800 embert küldenek el
Bejelentette gödöllői gyáregységének bezárását a Lear Corporation Hungary Kft. 800 embert küldenek el.
Bejelentette gödöllői gyáregységének bezárását a Lear Corporation Hungary Kft. 800 embert küldenek el.
A cég szerint a gyár bezárásáról időben tájékoztatták az alkalmazottakat és az érintett beszállítókat, bérbeadókat, valamint a helyi és más illetékes hatóságokat.
Több hullámban, hozzávetőleg 600 főt érintő létszámcsökkentés indul az Electrolux nyíregyházi gyárában ez év októberében, az utolsó termelési nap várhatóan idén december 15 lesz. DE mi lesz a dolgozókkal?
Az Európaszerte tapasztalható munkaerőhiány miatt Magyarországnak alaposan fel kell zárkóznia, ha itthon akarja tartani, vagy máshonnan elcsábítani a képzett munkaerőt.
Többen utcára kerültek a lámpagyár hajdúböszörményi gyáregységéből, pedig még februárban is úgy tudták, az új befektető átveszi őket. Újpestről is mindenkit elküldtek. A legnehezebb helyzetbe a vidéki elbocsátottak kerültek.
Magyarország kifejezetten jól szerepel a világranglistán, ami a munkanélküliség mértékét illeti, de azért jöhetnek még kellemetlen meglepetések.
Lesznek elbocsátások, de még az is lehet, hogy ebből az építőipar jobban is jön ki, mint ahogy belement 2023-ban - ezt mondták lapunknak a szakértők.
Tömegével rúgják ki a főtiszteket, tábornokokat a Honvédségtől, de úgy látszik, legalább az egészségügyi ellátásuk megmarad
Az áruházlánc azzal magyarázta a döntést, hogy hatékonyabb irányítási struktúrát alakít ki. A legtöbb érintettnek felajánlanak új pozíciót.
Óriási a bizonytalanság a Tungsram egykori dolgozói között, semmit nem tudni az „utódcégekről”.
Több tízezer forinttal nőhet rengeteg kis- és középvállalkozás rezsiszámlája már januártól, ez pedig kirúgási hullámot hozhat.
Több száz ember kapta meg a felmondását a Tunsgramnál: a négy gyáregységben kb. 30-40 dolgozót tartanak meg.
A jelenlegi helyzetben egyre többünket nyomasztja a gondolat, hogy munka nélkül maradunk. Ezekkel a tippekkel felkészülhetünk egy esetleges elbocsátásra.
A Meta cég több mint 11 ezer munkavállalót bocsájt el idén a növekvő költségek miatt.
A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de tömeges elbocsátásra lehet számítani.
November 12-től 366 postahelyen fog szünetelni ideiglenesen a szolgáltatás. Csoportos létszámleépítésbe is kezd a vállalat, 300 főt küldenek el.
Itthon közel negyedmillióan dolgoznak határozott idejű munkaszerződéssel, és könnyen lehet, hogy nem számíthatnak hosszabbításra a munkahelyükön a közelgő válság miatt.
A már érezhető problémák ellenére a cégvezetők 58 százaléka bízik abban, hogy a recesszió enyhe és rövid távú lesz.
Ha bármelyik ismerős a csendes kirúgás öt jeléből, akkor jobban tesszük, ha minél hamarabb új munka után nézünk.
Borotvaélen táncolnak most a vállalkozók, sok cukrászda sorsa dőlhet el a következő hónapokban.