Megemeli a béreket, de 500 embert utcára tehet a Tesco
Egyik kezével ad, másikkal elvesz?
Egyik kezével ad, másikkal elvesz?
Nagyon eldurvult a helyzet.
Van, amiből sok van, van, amiből kevés.
Azt is megmutatjuk, mit tehetsz, ha fel akarsz állni egy pofonból.
Kereshetnek új munkát?
Ez az egyik része a költségcsökkentési programnak.
Teljesen váratlan volt a kivonulás.
Akár százezres elbocsátás is szóba került.
Száznegyvenegy áldozat lesz a csoportos leépítésnek.
A többség nem fogadja el, és nem szokta meg a vasárnapi boltzárat.
Az a baj, hogy túl sokan dolgoznak a közszférában.
3 ezren kerültek utcára.
Rendhagyó videóban üzent Nigel Jones.
Czomba Sándor nem tartja reálisnak a 20-30 ezer fős elbocsátásról szóló híreket.
Az ezredforduló óta összesen 7518 alkalommal jelentettek be a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz (NFSZ) csoportos létszámleépítést a cégek.
A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel az anyavállalatot érintő 2015-2016 évi létszámleépítésről és a bérfejlesztés mértékéről, áll a Magyar Telekom közleményében.
A BKV idén hozzávetőleg 900 munkavállaló kiszervezésével és elbocsátásával számol, ami a buszágazatban dolgozók több mint negyede.
Már januárban megkezdik a korábban bejelentett 400 fős elbocsátás újabb körét az ISD Dunaferrnél.