Saját munkahelyükön betegedhetnek meg a magyar dolgozók: erről jobb, ha mindenki tud
Munkahelyi komfortérzetünk csökkenése akár pszichológiai tüneteket is okozhat – frusztrálttá és elégedetlenné válhatunk.
Munkahelyi komfortérzetünk csökkenése akár pszichológiai tüneteket is okozhat – frusztrálttá és elégedetlenné válhatunk.
Az Unilever megszünteti a gyártást röszkei üzemében, a dolgozók 80 százalékát érinti a csoportos létszámleépítés.
A diplomástól a betanított munkásig szinte minden rétegből kerültek emberek olyan csapdahelyzetbe, amelyből már önerejükből nem tudtak kilépni.
A rendőri hivatás továbbra sem vonzza a fiatalokat, viszont rengeten leszerelnének, amire június 1-től lehetőségük is nyílt.
A technológia fejlesztése lehet a dolgozói elégedettség kulcsa?
A bolti dolgozók számára is ugyanúgy elkezdődött a nyár, a szabadságolások időszaka pedig csak súlyosbítja a munkaerőhiányt.
A kormány fokozott figyelmet fordít a cég csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére.
A tervezett létszámleépítés főleg fizikai dolgozókat, betanított és szakmunkásokat valamint műszerészeket érint.
Endrei Judit nyugdíjas éveiről vallott, nem elég arra, hogy hátradőljön, még most is dolgozik a híres tévés.
Állásbörzét és munkaerőpiaci segítséget is ígérnek az elbocsátandó budapesti dolgozóknak.
Nem csak a kétkezi munkások bére közt van nagy különbség, hanem a szellemi foglalkoztatásúak körében is.
Megszünteti a hagyományos lámpagyártást a Tungsram, elküld 1600 dolgozót.
A munkáltatók jogosultak megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásához kapcsolódó adó- és egyéb kedvezményekre.
Egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az érdekképviselet.
Tízből mindössze négy fiatal érzi úgy, hogy megbecsülik a munkáját
Nemcsak a fővárosban, hanem például Somogy, Tolna, Zala, és Vas megyékben is jelentős a munkaerő-kereslet. Még Nógrádban is 14 százalékkal több hirdetést adtak fel.
2021-ben 84 magyar dolgozó hunyt el, 30-an pedig súlyosan megsérültek munka közben.
Mély nyomot hagyott a munka világán a két éve tartó tömeges hibrid és távoli munkavégzés.
Ezeknek a szakembereknek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy valamilyen szinten elégedetlen a jelenlegi fizetésével.
A munkahelyi elvándorlás a 2020. évi 26 százalékos mélypont után tavaly újra megközelíti a járvány előtti 30 százalékos szintet.