Young female engineer measuring voltage on a  conductor board in her workshop

Egyre több dolgozó munkaviszonya rendeződik: vége a bejelentés nélküli munkának

2022. július 7. 12:32

Tavaly tavasszal fogadták el azt a törvénymódosítést, ami miatt idénre már 7115 be nem jelentett foglalkoztatottnak rendeződött a jogviszonya a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hathatós közreműködésével. A jogsértésen ért munkaadók ugyanis már több mint egy éve kötelesek a jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére újította meg a munkaügyi ellenőrzés korábban negyedszázadon át változatlan szabályrendszerét. A hatóság a jogsértés feltárását követően a kárt szenvedett munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót a mindenkori minimálbér mértékéig. Az intézkedés rendezi a munkából élők jogviszonyát, amivel több társadalombiztosítási ellátásra is jogosulttá válnak, és meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük. Az új rendelkezés megszünteti a jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátrányát, hiszen a költségvetés és a dolgozóik kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. A tavaly március elsejével életbe lépett előírás a versenytorzító hatások kiküszöbölése mellett fehéríti is a gazdaságot.

 A foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése rugalmasabbá és hatékonyabbá vált, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosítja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket. A cél elsősorban nem a bírságolás vagy szankció elrendelése, hanem a jogszerű foglalkoztatást elősegítő látásmód erősítése. Az intézkedésnek köszönhetően a munkaügyi bírságok száma nagymértékben csökkent, miközben a hivatalos bejelentések száma érdemben emelkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerében.

A munkaadók a munkaviszony létesítését legkésőbb a dolgozó munkába lépéséig kötelesek bejelenteni a NAV felé. Az Ügyfélkapun keresztül újabban mi magunk ellenőrizhetjük, hogy ez valóban megtörtént-e. A jogviszony lekérdezésének pontos módjáról a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság honlapján elérhető segédletből tájékozódhatunk. Lassan célegyenesbe ér a jogszerű foglalkoztatás nyári célvizsgálata, az eredményekkel hamarosan jelentkezünk. A Technológiai és Ipari Minisztérium Legyen oké! jelmondattal országos kampányt is indított, amely a munkaügyi szabályok mellett a munkavédelmi előírások betartására hívja fel a figyelmet

– fejtette ki Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?