Magyarok tízezreinek mobilján lapulnak az új slágeralkalmazások: nem is sejtik, mekkora hibát követhetnek el
Érdemes körültekintőnek lenni ezekkel az appokkal, sőt leginkább le sem tölteni őket.
Érdemes körültekintőnek lenni ezekkel az appokkal, sőt leginkább le sem tölteni őket.
A csalók egyre több fronton – akár telefonon, akár az elektronikus térben - igyekeznek becsapni az embereket.
A szoftver ChatGPT-alapú eszközöket kínál a Facebook-felhasználók számára.
A NAV munkatársai tíz helyszínen csaptak le a bűnszövetség tagjaira. Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot letartóztatott a bíróság.
Építési céghálónak álcázva, fiktív számlákkal csaltak el 800 millió forintnyi áfát egy Baja környékéről irányított bűnszövetség tagjai, akikre tíz helyszínen csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
Több olyan eset történt, amikor a hívó fél banki alkalmazottnak adta ki magát, majd arról tájékoztatta a sértetteket, hogy gyanús utalások történtek a számláikon.
2021-ben az amerikai fogyasztók összesen közel 6 milliárd dolláros kárt szenvedtek el online csalások miatt.
Nyalóka 1800 forintért, négy ígért étkezés helyett kettő, és kánikulai héten csak pénzért kaptak csapvizet a gyerekek a táborban.
Elfogtak a rendőrök három férfit, akik társaikkal több mint ötszáz vásárlót károsítottak meg nem létező áruk hirdetésével, és így több mint ötvenmillió forinthoz jutottak.
Bűnszövetkezetben elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt rendelték el két budapesti férfi letartóztatását Pécsen.
Dr. Merkely Béla nevével visszaélve reklámoznak egy olyan növényi alapú, tőzegáfonyát tartalmazó értisztító készítményt, amelyről azt ígérik, hogy ennek beszedésével csökkenteni lehet a vérnyomásproblémákra szedett gyógyszerek mennyiségét.
A két férfi unokázós csalás módszerével csaknem húszmillió forintot szerzett meg egy idős sértettől
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak.
Dr. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara alelnökének nevével és fotójával visszaélve hirdetnek kamugyógyszert az interneten.
A legalább nyolc sértettet megkárosító férfit április 1-jén fogták el a fővárosban, de nem tréfa, hogy már korábban is elítélték ugyanezért.
Csak összehordott téglák és teljesen kifosztott házcsonkok maradtak a váci nagy beruházás helyén. Milliókat buktak a vevők, pedig amíg reménykedtek, tolták a pénzt az építkezésbe.
A TikTok-on gyűjt adományokat a „Szegedi Koraszülött mentőknek” egy férfi, akivel nem áll kapcsolatban az Országos Mentőszolgálat.
Az emberek saját megítélésük szerint tisztában vannak a visszaélések módszereivel, tartanak is attól, hogy csalás áldozataivá válnak, mégsem védekeznek tudatosan.
A csalók fő célpontjai az Egyesült Államokban élő idős orvosok, professzorok és üzletemberek voltak.
Egyre durvábbak az internetes csalások. Most egy olyan, a Facebook Marketplacen tevékenykedő rosszfiút fogtunk, aki nem áll meg a szimpla csalás kapujában, letiltása után egyből fenyeget is.