Évente több mint 300 millió fát vágnak ki a divatipar miatt, de egyre több vállalat keres alternatív megoldásokat a faalapú nyersanyagok kiváltására.
Újabb csalási kísérletben igyekeznek csalók hitelesnek tűnni azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevét és logóját használják. Egy most terjedő email-es csalásban bűnözők magánszemélyeket próbálnak meg rábírni arra, hogy egy „MNB által támogatott” víruskezelő programot töltsenek le. A jegybank nem készít és támogat víruskezelő programot, illetve annak használatát sem lakossági sem vállalati ügyfelek számára. Az ily módon megkeresett vagy megkárosított állampolgároknak célszerű a rendőrséghez fordulni.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) arról értesült, hogy ismeretlenek emailt küldenek magyar magánszemélyeknek, melynek pdf formátumú csatolmánya arról tájékoztat, hogy „Magyarország Nemzeti Bankja” által támogatott víruskezelő program letöltésével megvédhető a számítógép és a mobiltelefon, valamint annak segítségével biztonságba helyezhető a banki ügyfél vagyona. A nagyobb hitelesség elérése és a gyanútlan ügyfél bizalmának elnyerése érdekében a csalók a jegybank nevét, céglogóját, valamint hazánk címerét is felhasználják. A hamis víruskezelő program letöltéséhez egy linket is küldenek, amelyre kattintva már a rosszindulatú szoftver számára kell megadni a személyes és banki adatokat.
Az így letöltött programba beírt érzékeny adatokkal az ügyfél lényegében átengedi a bűnözőknek a számlája feletti irányítást. Ez a program nem vírusirtó, nem lesz biztonságban a pénze, és ha óvatlan, a bűnözők megszerezhetik megtakarításait. A jegybank nem levelez közvetlenül – vírusírtó vagy bármilyen üzleti megoldást ajánlva – lakossági vagy vállalati ügyfelekkel, nem készít és nem támogat vírusirtó programot, továbbá nem ad megbízást arra vonatkozóan, hogy nevében ilyet bárki tegyen, illetve ezt hirdesse.
Az MNB kéri, hogy minden banki ügyfél legyen körültekintő! Emailben érkező kérésre ne telepítsen semmilyen szoftvert, és eszközeire kizárólag ellenőrzött applikációt töltsön le.
A Magyar Nemzeti Bank és együttműködő partnerei a KiberPajzs projekt keretében 2022-ben ügyféltájékoztató kampányt indítottak és mindent megtesznek a lakosság pénzügyi tudatosságának növelése, bankszámláik biztonsága érdekében. Az intézményközi összefogás célja az ügyfeleket minél inkább immunissá tenni a csalók szűntelenül megújuló módszereivel szemben. A kibercsalások során telefonon, SMS-ben vagy e-mailen, megtévesztéssel, érzelmi manipulálással próbálják rávenni az ügyfeleket, hogy adják ki bizalmas, titkos banki azonosító adataikat (belépési azonosító, jelszó, PIN-kód, telekód stb.).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Előfordulhat, hogy a csalók e-mailben vagy akár egy népszerű csevegőprogramon keresztül hamis banki honlapra invitálnak vagy - mint ebben az esetben - egy „vírusirtó” (valójában kémprogram) letöltését kérik. A letöltéssel vagy a linkre kattintva az ügyfelek maguk szolgáltatják ki a csalóknak banki adataikat egy hamis banki honlapon, illetve ártó szándékú vírust (trójai programot) helyeznek el számítógépükön, mellyel távoli hozzáférést tesznek lehetővé banki eszközeikhez a csalóknak.
Célszerű az ilyen csaló próbálkozásokat jelezni az MNB-nek és a Rendőrségnek, akár magánszemélyeket, akár gazdasági társaságokat érintenek. Ha egy ügyfél esetleg mégis telepítette a programot, melynek felhasználásával a csalók megkárosították, érdemes haladéktalanul bejelenteni a számlavezető banknak (az összeg visszaszerzése érdekében) és a nyomozó hatóságnak.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







