Drasztikus változás a magyar munkahelyeken: így élte meg a dolgozók többsége
A jelenlegi munkavégzési gyakorlatokról indított felmérés tanulságai keveseket leptek meg.
A jelenlegi munkavégzési gyakorlatokról indított felmérés tanulságai keveseket leptek meg.
Hordjunk maszkot a közösségi közlekedés járatain! – fogalmazta meg friss Facebook bejegyzésében Karácsony Gergely.
Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma.
Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást.
Eddig hozzávetőleg egymilliárd adag, koronavírus elleni vakcinát használtak fel az európai régióban.
Véget ért 262 nap után a világon elrendelt eddigi leghosszabb karantén az ausztráliai Melbourne-ben.
5 millió 932 ezer a beoltott, 2361 az új koronavírus-fertőzött, elhunyt 20 beteg.
Az utóbbi időszaknak köszönhetően átalakultak a gazdaság, az ingatlanpiac, az emberek, és ebből kifolyólag a munkavállalók digitális szokásai, amihez a vállalatoknak alkalmazkodniuk kell.
A válság ellenére 9,7 százalékkal nőtt a globális pénzeszközök állománya 2020-ban.
A szennyvízminták SARS-CoV-2 koncentrációja a márásek alapján tovább növekszik.
Koronavírus teszt: covid gyorsteszt hol kapható, a covid teszt eredmény mennyi idő? Gyógyszertárban kapható covid teszt: covid gyorsteszt ár, a covid antitest teszt működése.
A tavaszi újranyitás körüli roham hamar lecsengett.
Biosynex auto test covid-19: Így működik a Biosynex gyorsteszt, avagy a Biosynex teszt koronavírus kiszűrésre. Tudd meg, mennyi a Biosynex gyorsteszt ára és mire jó!
Az új típusú koronavírusban érintett betegek számára készített önsegítő kiadványokat a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete.
A pandémia kezdete óta fontos kérdés, hogy vajon meddig tart azoknak a természetes úton szerzett védettsége, akik átestek a Covid-19-en.
Közel 9.5 millió adag COVID-19 elleni oltóanyagot szállított a Pfizer eddig Magyarországra.
Egyes emberek olyan génváltozattal rendelkeznek, amely ellenállhat a Covid-19-et okozó új típusú koronavírusnak egy új tanulmány szerint.
Egyre több intézményben betegednek meg tanárok, diákok.
A koronavírus-járvány következtében számos országban olyan mértékben esett vissza a várható élettartam, amilyet a második világháború óta nem tapasztaltak.
Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek kórházba a negyedik hullámban.