Sokkban Victoria és David Beckham: saját fiuk állt bele az álomcsaládba, ezt bizony nem viszik el szárazon
Hatoldalas nyilatkozatban robbantotta fel a Beckham család eddig is feszült viszonyát Brooklyn Beckham
Hatoldalas nyilatkozatban robbantotta fel a Beckham család eddig is feszült viszonyát Brooklyn Beckham
A bejegyzésben arra kérték a rajongókat, hogy szurkoljanak mielőbbi felépüléséért.
Élete egyik legnagyobb vágyát váltotta valóra Oszter Alexandra, amikor édesapja, a 2021-ben elhunyt Oszter Sándor diósjenői birtokát közösségi és művészeti térré alakította.
A 46 éves színész-rendező hosszú felépülési időszak elé néz, emiatt több színházi szerepét is el kell halasztania,
Szilveszterkor például csak néhány korty pezsgőt ivott, mert számára már nem az ital jelenti az ünneplést.
A 78 éves zenészlegenda egy kiválóan felszerelt fővárosi kórházban kapja a szükséges ellátást, zenésztársai pedig óvatos optimizmussal beszélnek felépülésének esélyeiről.
Stefanos Tsitsipas alig egy évvel a Paula Badosával való szakítása után úgy tűnik, ismét rátalált a szerelemre - nem is akárkivel ment nyaralni.
Az interjúban Kern egyértelműen kifejezte ellenérzéseit a fővárosi biciklisávokkal kapcsolatban is.
Lamine Yamal és Nicki Nicole nemrégiben szakítottak, a Barcelona-sztár ugyanakkor cáfolja a róla szóló hűtlenségi pletykákat.
Charles Leclerc egy félmillió dolláros ékszert választott a nagy kérdéshez, amiről már a közösségi médiában is láthatók a képek.
A 18 évvel ezelőtti RTL-es tehetségkutatóban ízes magyarsággal mesélő csantavéri fiú megnyerte a műsort.
Az egykori VV-győztes Milo még két évtized után is jó cserének tartja, hogy hagyta "elmenni" a nyereményházat, mert így jobban járt.
A kilencvenes évek végén berobbant mulatós tévéműsor újraindításáról most is tárgyalások folynak, de Lagzi Lajcsi szerint feltételeket kell szabni ahhoz, hogy tényleg újraindulhasson.
Boris Beckert pókerezés okán fenyegették a nehézfiúk a sitten, de szerencséjére barátai kisegítették.
Rendkívül népszerű lehet a budakalászi tó, már sokadszor találni ott magyar sportolót. És mennyire örülünk is neki...
Hiteles forrásból, egy milliárdostól tudhattuk meg a TikTokon, hogy vajon lehet-e a pénzen boldogságot venni.
Kefír és Szamóca félretették a régi sérelmeket, és jövőre az egyik legnagyobb budapesti koncerthelyszínen térnek vissza.
Korda György először 1958-ban lépett színpadra, és azóta megszakítás nélkül, immár 68 éve énekel.
Az NFL-sztár és a világ talán legnépszerűbb énekesnője két éve járnak, az esküvő dátuma még nem ismert.
Az Oasis 2024 augusztusában jelentette be újraegyesülését, 15 évvel azután, hogy 2009-ben feloszlottak.