Leállt a négyes metró Budapesten: óriási a káosz, egyetlen szerelvény sem jár
Áramellátási hiba miatt a teljes vonalon megszűnt a közlekedés
Áramellátási hiba miatt a teljes vonalon megszűnt a közlekedés
Az ikonikus autóbusz kedvelői idén egy-egy hétvégi napon találkozhatnak azokkal a – budapesti közösségi közlekedést évtizedekig meghatározó – járművekkel, amelyek immár a BKV nosztalgiaflottáját gyarapítják.
Kulcsfontosságú, hogy mennyire vagyunk hajlandóak küzdeni az éghajlatváltozás ellen, és hogyan alkalmazzuk a a legújabb technológiai áttöréseket.
A Centrumbusz eredetileg 1985-ben jelent meg Budapest közlekedésében, a Volánbusz ezzel a járattal egészítette ki a frissen átadott Ferihegy 2 terminál szolgáltatásait.
Az M3-as metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik április 15-én és 16-án felújítási munkálatok miatt.
Budapest már három éve elindította azt a projektjét, amellyel elősegíthetné a napenergia városi integrációját és a napelemfejlesztések felgyorsulását.
Szombati, munkaszüneti napi, illetve iskolai szüneti napi menetrend szerint közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai.
Futóversenyt rendeznek vasárnap Budapesten, emiatt közlekedési korlátozásokra kell számítani, és a közösségi közlekedésben is változások lesznek.
A téli üzemszünet ideje alatt több százméternyi vágányt cseréltek ki, valamint új kitérőket építettek be az Orgonás megállóhelynél.
Egyre súlyosabb gond, hogy nincs buszvezető-utánpótlás a fővárosban, annak ellenére, hogy súlyos százezreket lehet keresni.
Egy nap alatt nyolcvanmilliárd forint bevétele lett Budapestnek, de három hónap alatt elfogy, a bajok pedig egyre csak gyűlnek.
Európában és a világon található 45 nagyváros tömegközlekedési jegyárait vizsgálták meg és hasonlították össze a közlekedési kiadásokat a helyi jövedelmekkel.
2023. márciusában a hő- és füstelvezető rendszer megfelelőségének tesztelését végzik.
A metrófelújítás a magyar kormány, a főváros és az Európai Unió együttműködésével valósult meg.
Hétköznap egész nap a teljes vonalon jár a metró, már az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállni.
A döntést a főváros közlekedési cége forráshiányra hivatkozva hozta meg, az továbbra sem világos mikor érhet véget az átmeneti szünetelés.
A VEKE elnöke szerint az új rendszer miatt bevételkiesés a karbantartástól von majd el forrásokat.
A rendőrség közleménye szerint a járőrök a metrón nem tapasztaltak jogsértést, de elfogtak egy dohánybolti tolvajt, aki ellen négy körözés is érvényben volt.
Nem közlekedik a 6-os villamos hétfő késő estétől kedd kora hajnalig a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között.
Sokkal drágább lesz a Belvárosból kimenni Ferihegyre, több termék pedig megszűnik - ezt közölte a BKK.