Kora reggel -8 és 0, napközben pedig 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Jövő keddtől péntekig (április 2-5.) iskolaszüneti menetrend, március 29-én, nagypénteken, illetve március 31-én és április 1-én, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben a közösségi közlekedésben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Március 30-án, szombaton és április 6-án, szombaton szombati, április 7-én, vasárnap vasárnapi menetrend lesz érvényben.
A tájékoztatás szerint az óraállítás miatt március 31-én, vasárnap hajnalban a legtöbb járat közlekedése nem változik, a 2 óra előtti és a 3 óra után indulásokat kell figyelni a menetrendben. Ebben az időszakban, várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a közterületi kijelzők nem üzemelnek majd.
Egyes éjszakai járatokat az óraállítás időpontja menetközben ér, ezért egy-két indulási időpont is változik. A 100E repülőtéri gyorsjárat változatlanul egész éjszaka közlekedik, az óraállítás időszakában azonban egyes járatok indulása néhány perccel módosulhat - írták.
Húsvétkor is szabad a rakpart
Az ünnepi hosszú hétvégén ismét autómentes lesz a Pesti alsó rakpart - közölték. A BKK közleménye szerint március 29. (Nagypéntek) reggeltől április 1. (Húsvéthétfő) estig a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők a már jól bevált gyakorlatnak megfelelően autómentes környezetben használhatják a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó közötti rakpartszakaszt.
A látogatók csendes, nyugodt, gépjárműforgalomtól mentes környezetben élvezhetik Budapest egyik legszebb, világhírű panorámával büszkélkedő területét, ráadásul ismét kikerülnek a rakpartszakaszra a tavalyról jól ismert, népszerű, lazacszínű székek - írták. A BKK azt kéri a kerékpárral, rollerrel vagy gördeszkával közlekedőktől, hogy fokozottan figyeljenek a gyalogosokra.
Az érintett rakpartszakaszra a csütörtökről péntekre virradó éjszakától kedd hajnalig nem hajthatnak be a gépjárművel és taxival közlekedők. A déli irányú közúti forgalom az Irányi utcai lehajtón térhet a rakpartra; a Közraktár utcától északi irányba közlekedők a Havas utcánál hagyhatják el azt.
A BKK felhívta a figyelmet: a mozogni és kikapcsolódni vágyóknak érdemes tudniuk, hogy az Erzsébet híd (Irányi utca) és a Közraktár utca között nem szabad az útpályán gyalogolni, a megnyitott rakpartszakaszt déli irányból az alsó rakpart járdáján vagy a felső rakparton közlekedő villamosokkal lehet megközelíteni; az Erzsébet híd pesti hídfőjétől érkezők pedig a Március 15. tér villamosmegállóból déli irányba sétálva érik el a megnyitott rakpartot.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Változik a közlekedés a Mester utcában
Az 51-es és az 51A villamosok nem közlekednek, a 2B villamos pedig Pesterzsébet, Pacsirtatelep és a Koppány utca között jár április 2. és 7. között a Mester utcai villamospálya karbantartása miatt - közölte BKK. Azt írták, a Máriássy utcánál lévő vágánykapcsolat, illetve a Mester utca-Könyves Kálmán körút csomópontban lévő kitérők felújítása zajlik majd.
A közlemény szerint a 2B, az 51-es és az 51A villamosok helyett 51-es jelzéssel pótlóbusz jár a Mester utca / Ferenc körút és a Koppány utca között. A 2B villamoson a belváros felé tartóknak a 23-as villamos, míg Pesterzsébetről a belváros felé a 223E, a 224-es és a 224E autóbuszok igénybevételét javasolja a BKK.
Kelenföldön bővül a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás
Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölték. A XI. kerületben új állomásokat alakítottak ki: a Budafoki út és a Karinthy Frigyes út sarkán; a Vincellér utca és a Bocskai út sarkán; a Hengermalom út és a Budafoki út kereszteződése közelében; a Szerémi úton, a kerékpárút mellett, a gyalogátkelő után, valamint az Etele út-Fehérvári úthoz tartozó kerékpársáv mellett.
A XI. kerületben már 36 helyszínen elérhető a MOL Bubi - tudatta a BKK. Hangsúlyozták: a fejlesztés társadalmi egyeztetés után, a kerületi önkormányzat közreműködésével valósult meg. A BKK továbbra is vizsgálja, mely városrészeken érdemes új gyűjtőállomásokat kialakítani, hogy a lehető legtöbbeknek biztosíthassa ezt a közlekedési lehetőséget.

A tavalyinál is olcsóbb lehet a horvát nyaralás 2025-ben: elképesztő jól járhat, aki így foglal most
Ivana Herceg: A horvátországi magyar turisták száma évről évre növekszik, és a trend folytatódni látszik
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


