Így lehet ingyenes bankszámlája egy magyar nyugdíjasnak!
Kinek ne jönne jól évi 42 ezer forint megtakarítás úgy, hogy ehhez még csak le sem kell mondania semmiről.
Kinek ne jönne jól évi 42 ezer forint megtakarítás úgy, hogy ehhez még csak le sem kell mondania semmiről.
A megtakarítással rendelkező magyar lakosság 48%-a alkalmanként tesz félre, a rendszeresen megtakarítók pedig általában havonta tudják növelni megtakarításukat.
Az osztrák hatóságok arra figyelmeztették a Raiffeisen Bankot, hogy kerüljön el egy Oleg Deripaszkához köthető ügyletet, mivel ez amerikai szankciókat vonhat maga után.
Áprilisban is folytatta történelmi sorozatát a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX.
A magyar gazdaság kilátásai stabilak, így az év átlagában elérheti a 2,7 százalékot a GDP növekedése.
Az MNB több telefonszámának másolásával is telefonálnak ismét csalók magánszemélyeknek, akár a jegybank, akár valamelyik hitelintézet nevében.
Csányi Sándor a következő feladványt adta: az OTP olyan bankot venne, amelyik a csoport történetének legnagyobb felvásárlása lehet.
Nemrég szokatlanul magas kamatot fizető, új szolgáltatással hívta fel magára a figyelmet az egyik bank.
A hitelprogram célja a hazai KKV-k termelékenységének és hozzáadott értékének növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül.
Alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 17. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
Szombattól élt volna a 80 forintos átutalási díj, de mégsem vezetik ezt be, megmarad viszont a pénzküldés minimális, 1 százalékot sem elérő díja.
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői megosztottak a készpénzes vagy az elektronikus fizetés ügyében, a két megoldás előnyeinek és hátrányainak megítélésben.
A piaci átlagot jóval meghaladó ütemben, 17 százalékkal nőtt tavaly a hitelállomány a CIB Bank KKV üzletágában.
A hitelintézet adózás előtti eredménye egy év alatt csaknem két és félszeresére növekedett, közel 7,4 milliárd forintot tett ki.
A hazai szolgáltatók által tavaly év végén kezelt 8.575 milliárd forintnyi vagyon nem kevesebb, mint 60 százaléka köthető a milliárdosaink top-gazdag rétegéhez.
Az MNB ma közzétett határozatában 15 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Befektetési Zrt.-re.
Az Otthonfelújítási Program pályázati felhívásából kikerült a családi házak esetében a gázhálózatra kötöttség feltétele, ami jelentősen növeli az igénylők potenciális körét.
Legutóbb március elején „támadta meg” az MNB a Revolutot, jóllehet a jegybank már régóta és rendszeresen kommunikálja a litván bankkal kapcsolatos aggályait.
7,75 százalékra vágta vissza a jegybanki alapkamatot az intézmény Monetáris Tanácsa
A legközelebbi bejelentett szolgáltatáskiesés április 21-én lesz, de lesznek további érintett időszakok áprilisban és májusban is.