Elárulta titkát a magyar milliárdos: Polgár Árpád szerint ez az igazi érték
Mi számít komoly értéknek a műgyűjtő szerint? Most végre elárulta.
Mi számít komoly értéknek a műgyűjtő szerint? Most végre elárulta.
Kijött a Német Autóklub friss autómeghibásodási jelentése. Az összesítésbe most először kerültek bele az elektromos autók is.
Egyre jobban nő az új autók piaca, aminek kapcsán most összeszedtük, hogy melyek a legolcsóbb Magyarországon kapható autók.
2022 végén bizakodva tekintettünk a 2023-as évre, és az első negyedéves adatok alapján megalapozott is volt az optimizmus, legalábbis az autópiac egyes szegmenseiben.
Mi a legnagyobb kihívás a szerviz számára jelenleg? - kiderül egy friss felmérésből.
4 millió forint alatt még mindig lehetetlen új autót vásárolni Magyarországon, a legfapadosabb, legolcsóbb modell is jóval többe kerül ennél.
Az idén alig több mint 50 ezer forint volt az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja.
Az autóvásárlási szokások Európa-szerte eltérőek, mivel az egyes országokban különbözőek az emberek elvárásai és a vásárlóerő.
A Magyarországon forgalomban lévő autók több mint 70 százaléka 10 évnél idősebb volt 2021-ben, és ez az arány a jelek szerint azóta sem javulhatott, sőt.
A várakozások pedig be is jöttek: a használt autók kivételével az összes többi kategóriában növekedett az autópiac Magyarországon.
Folytatódhat 2035 után is a belsőégésű motorral szerelt új autók értékesítése Európában, CO2 semleges, szintetikus üzemanyagokkal hajtva.
A költési időszak közeledtével a tükröződő felületek eltakarását, a parkoló autókon a visszapillantó tükrök behajtását javasolja az MME.
Februárban a DataHouse előzetes adatai szerint 64 900 személygépkocsi cserélt gazdát.
Úgy tűnik, valami megmozdult a piacon, és elkezdett lejjebb menni a használt elektromos autók ára - tudta meg a Pénzcentrum az ország legnagyobb hirdetési portáljaitól.
Műtárgyak, veterán autók, órák, ezek volt a legjobb inflációzúzó befektetések az elmúlt évben.
Idén tavasszal újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói. Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják.
Ha alacsony a céges autók kihasználtsága, jó megoldás a carsharing, mely a környezetvédelmet is támogatja.
A körkérdésünkre válaszoló márkaképviseletek többsége arról beszélt, hogy manapság a népszerű modelleket akár 2-3 hónapos határidővel is le tudják szállítani.
Rengeteget drágultak az új autók és importból sem könnyű fiatal autóhoz jutni, így a személyautók elöregedése folytatódhat.
Az új személyautók 26,3 százaléka volt fekete 2022-ben, a fehér járművek részaránya pedig mintegy 20,2 százalék volt.