Ezt eredményezte az autógyár-beruházás: tömegek akarnak ebbe a városba költözni
A kínai BYD autógyár-beruházása máris élénkülést hozott a szegedi lakóingatlanok iránti keresletben
A kínai BYD autógyár-beruházása máris élénkülést hozott a szegedi lakóingatlanok iránti keresletben
A Tesla január 29-től február 11-ig leállítja az autógyártást a Berlin melletti gyárában.
Rengeteg népszerű autó gyártását állították le 2023-ban: hogy mást ne mondjunk, csak a Ford három ikonikus modellt kaszált el az elektromosítás jegyében
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a világ legnagyobb elektromos autógyára, a kínai BYD Magyarországra hozza első európai üzemét.
Nem alakultak úgy az elektromos autó eladások, mint arra az Audi számított, ezért a cég úgy döntött visszafogja az elektromos modellek bevezetését.
Számos tényező alapján határozhatjuk meg, hogy melyik autógyártó számít a legjobbnak, éppen ezért különböznek a rangsorok egymástól.
A közlemény szerint a kormány célja, hogy Magyarország 2030-ig elérje az uniós fejlettség 90 százalékát.
A vállalat több európai országban is nézelődik, Magyarország is ott van a jelöltek között.
Számos előnye van annak, ha egy autógyártó a robusztusság érdekében túlfejleszti egyes típusait.
Bár az újautó-piaci teljesítménye a vásárlóerő visszaesésének következtében nem az elvárt módon alakult idén, mégis három új modellel jelenik meg az MG a magyar autópiacon.
A vállalat azt sem zárja ki, hogy a gyártás korlátozására kényszerülnek Mlada Boleslavban, a Skoda fő gyártóbázisán is.
Egyes Lamborghini modellek ára közel 25 millió forinttal emelkedett pár hónap alatt
Az április-júniusi negyedévben 446 ezer autót szállított ki a Tesla, közel dupláját az egy évvel korábbinak.
A hiány állandósul az autó- és gyártóiparban, a kereslet-ingadozás pedig felboríthatja az ellátási láncokat.
A Skoda több sikermodellje is megszűnhet, ha bevezetik az Euro 7-es kibocsátási normát.
Az éves sajtótájékoztatón az előző év eredményeiről és az akkumulátorgyár iránti aggodalmakról is szó esett.
Az akkumulátor, szárazelem gyártása 97, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártása 15,7%-kal bővült.
Magyarországon építhet autógyárat a kínai BYD. A világ egyik legnagyobb elektromos autógyártója már idén dönthet a kérdésben, és 2025-ben el is kezdené az európai piacra történő gyártást.
A sokáig legesélyesebb Nagy-Britannia a Brexit miatt bukta el a beruházást, Magyarország viszont ideális helyszínnek tűnik.
362 758 Teslát hív vissza a gyártó vállalat, mivel problémák merültek fel az önvezető szoftverrel kapcsolatosan.