TikTok felhasználók figyelem! Ennek a magyarországi döntésnek nagyon súlyos következményei lesznek
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára.
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára.
Együttműködést jelentett be a Revolut és a Sziget, mely szerint a globális pénzügyi alkalmazás számos különleges ajánlatot és aktiválási lehetőséget is biztosít a látogatók számára.
Korábbi tervek szerint már 2024 júniusától megszabadulhattunk volna a papírnyugtától, de most ezt a határidőt kitolták 2025-re.
Vannak alkalmazások, melyek nagyon gyorsan merítik a telefonunkat, érdemes korlátozni a használatukat.
Azonnali devizaváltási szolgáltatást vezetett be mobilbanki applikációjában a Gránit Bank. A szolgáltatás mellé EUR és USD alapú devizakártya is igényelhető.
A magyar közösségi média felhasználók 80%-a nyilatkozott úgy, hogy odafigyel az okostelefonjára telepített adat-, kamera- és mikrofonalkalmazások hozzáférésére.
Új funkcióval bővül a Waze, ami mostantól figyelmeztetni fogja a sofőröket, ha veszélyes útszakaszra tévednek.
Az alkalmazás nem helyettesíti az orvos-beteg találkozást, de hasznos lehet például abban, ha szeretnénk felmérni, hogy mikor érdemes bevinni a gyermeket az ügyeletre.
A repülőn való csomagszállítás gyakran az utazásunk egyik legstresszesebb részét jelenti, egy sor kérdést felvet.
A metróban is elérhető az egylépéses jegyérvényesítés a BudapestGO applikációját használó ügyfelek számára.
Az agglomerációból Budapestre ingázók utazását is könnyebbé teszi a BKK szeptember végétől: a népszerű BudapestGO-ban is megvásárolhatók a környéki jegyek és bérletek.
Bár csak minimális mértékben, de növekedett a megyében alkalmazásban állók száma.
A Microsoft a jövőben mégsem fejleszti tovább a WordPad nevű alkalmazását.
Az elektromos töltök fizetőssé válásával párhuzamosan új fizetési megoldás érkezhet a Lidl áruházaiba: a Lidl Pay alkalmazással a pénztároknál is fizethetünk majd.
Már Magyarországon is elérhető az IKEA Szkenneld és Vedd szolgáltatása.
Az augusztus eleji frissítéssel újabb funkcióval, a háziorvosi adatokkal bővült az EgészségAblak mobil alkalmazás.
A GVH felhívja a figyelmet, hogy senki ne töltse le az ingyenes alkalmazást, akik pedig letöltötték, haladéktalanul töröljék azt a mobilkészülékeikről.
Újabb PENNY üzletekkel bővül azon egységek sora, ahol elérhető a Munch szolgáltatása. Így a termékek eredeti értékéhez képest legalább 50 százalékos kedvezménnyel érhetők el.
Az alkalmazás nem helyettesíti az orvos-beteg találkozást, de hasznos lehet, ha szeretnénk felmérni, hogy érdemes -e bevinni a gyermeket az ügyeletre.
Érdemes lehet egy ráncfelvarrást eszközölni okoseszközünkön, még nyaralás előtt is.